Rp. gyorskori: a Liu testvérek otthon edzenek, Pekingből is elhoznák az aranyat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 14:25
null
A Liu testvérek is otthon edzenek (Fotó: Tumbász Hédi)
Otthon edzenek és motiváltan készülnek a következő szezonra, valamint a 2022-es pekingi téli játékokra a Liu testvérek, Shaolin Sándor és Shaoang olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázók.

 

„Nem tudom, hogyan tudtuk volna feldolgozni, ha egy téli olimpiát törölnek a koronavírus-járvány miatt” – nyilatkozta Liu Shaolin Sándor hétfőn az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy a sportolók az olimpia előtt nagyon sokat készülnek a versenyre, és egyáltalán nem biztos, hogy a csúcsformát két egymást követő évben is el lehet érni.

„Igyekszünk a nyári sportágakban szereplő társainknak segíteni lelkiekben, vagy ahogyan csak tudunk” – mondta a 24 éves világ- és Európa-bajnok.

Liu Shaoang úgy fogalmazott, a sportolók alapesetben nem igazán számítanak olyan helyzetre, mint amilyen most történt, a koronavírus-járvány miatt az ő sportágukban a világbajnokságot halasztották el.

„Ilyesmi először fordult elő rövid pályás gyorskorcsolyában, sokat is kellett várni a döntésre, ami egyelőre nem a törlésről szól, elvileg eltolták a vb-t a következő szezonra” – mondta a 22 éves, vb-ezüstérmes versenyző. Hozzátette, ők is igyekeznek a lehető legtöbb időt otthon tölteni, edzeni, amennyire csak lehetőségeik engedik, és csak nagyon szükséges esetben hagyják el a lakásukat. Sérüléseinek állapotáról Liu Shaoang úgy nyilatkozott, a bal kézközépcsontját újra műtötték, kivették a csavarokat, és most van idő arra, hogy regenerálódjon. A hátproblémáján folyamatosan dolgoznak, egyelőre speciális gyakorlatokkal erősít.

„Nem látunk a jövőbe, de a személyes véleményem az, hogy ennek a mostani járványnak a mi következő szezonunkra is lesz még hatása, ugyanakkor remélem, hogy nem húzódik el annyira” – vélekedett Liu Shaolin, beszámolva arról, hogy a nyáron éppen Olaszországban edzőtáboroztak volna, de ez feltehetően elmarad. „A felkészülésünket kicsit felborította a jelenlegi helyzet, eredetileg április tizedikén kezdtük volna az edzéseket, ez most szintén kérdéses” – közölte.

A Liu testvérek kijelentették, kínai édesapjuk miatt is nagyon készülnek a pekingi téli olimpiára, motiváltan és magabiztosan várják a játékokat, és mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek az eseményen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik