NSO/MTI 2017.03.12 16:14 Frissítve: 2017.03.25 13:17

Rp. gyorskorcsolya-vb: Liu Shaoang ezüstöt szerzett, érmet nyertek váltóink

A magyarok két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a rotterdami rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságot: a női váltó és 1000 méteren Liu Shaoang második lett, míg a férfi staféta harmadikként zárt vasárnap.  

Liu Shaoang (jobbról a második) nagy csatában lett ezüstérmes 1000 méteren (Fotó: AFP)

 

Liu Shaoang 5. lett összetettben, Shaolin párja történelmet írt

Junior világbajnokunk a váltóra tartalékolva nem hajtotta ki magát a 3000 méteres szuperdöntőben, így több mint egyperces hátránnyal ért célba, a világbajnokság összetett versenyében pedig az ötödik helyen zárt – akárcsak tavaly.

A 10. helyen végző Liu Shaolin Sándor barátnője, Elise Christie történelmet írt, ő lett az első európai versenyző a nőknél, aki az összetett versenyben az első helyen zárt.

A 19. születésnapját hétfőn ünneplő magyar sportoló a szám világkupa-győzteseként az 500-on és 1500-on is bronzérmes dél-koreai Szeo Ji Ra mögött szerezte meg az ezüstérmet. A tavalyi vb-t egy-egy ezüsttel és bronzzal záró Liu Shaoang mostani érmével szerepelhet a 3000 méteres szuperdöntőben is.

A táv további magyar szereplői közül Liu Shaolin Sándor a B-döntőt megnyerve hatodik lett, míg a szintén kisdöntős Jászapáti Petra hetedikként zárt, Knoch Viktor pedig 20. lett, mivel a negyeddöntőben kizárták.

Váltóink is nagyszerűen szerepeltek a döntőkben. A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású női csapat második helyen végzett 3000 méteren, míg a férfi váltó 5000 méteres fináléjában a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba alkotta kvartett bronzérmet szerzett.

ÖSSZEFOGLALÓ

A férfiaknál Knoch Viktor lépett elsőként jégre a negyeddöntőben. A táv elején hátul korcsolyázott, majd kívülről előretörve előbb a negyedikre jött fel, s amikor ugyanígy a holland Daan Breeuwsmát előzte meg, akkor a két versenyző összeért, riválisa pedig elesett. Mivel a hajrában az élen haladó, 1500 méteren aranyérmes dél-koreai Szin Da Vun magától elesett, így Knoch a biztos továbbjutást jelentő második helyen ért célba. Csakhogy a zsűri hosszas tanácskozás után szabálytalannak vélte az előzését, a hollandot pedig továbbjuttatta. Knoch lefelé tartott hüvelykujjával jelezte, nem ért egyet az ítélettel.

A Liu-fivérek az 500 méter szombati világbajnokával, Sjinkie Knegttel kerültek azonos futamba. Eleinte a hazai közönségtől hajtott holland vezette a kvintettet, de Liu Shaolin féltávnál megelőzte, míg öccse Liu Shaoang az utolsó pozícióból kívülről előzve jött fel negyediknek. Knegt néhány körrel a vége előtt kisodródott, ezt kihasználva pedig a junior világbajnok Liu Shaoang feljött harmadiknak. Liu Shaolin futamgyőztesként lépett tovább, míg öccse az idejének köszönhetően, mivel a négy harmadikból a legjobb kettő is elődöntőbe került, ráadásul az egyik legnagyobb rivális Knegt búcsúzott.

A legjobb 12-t felvonultató elődöntőben Liu Shaoang a mezőny közepén utazott, majd remek ritmusváltással az egyik egyenesben elhúzott az 1500 méteren ezüstérmes kanadai Samuel Girard, illetve Breeuwsma mellett, azonban előbbi akkorát taszított rajta, hogy épphogy vissza tudott jönni a kanyarig a pályára, de így kilökte a hollandot. A zseniális manőver után az első helyen haladt, azonban a hajrára elfáradt, így az olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz Szemen Jelisztratov és a tavalyi összetett világbajnok kínai Han Tien-jü is megelőzte.

A zsűri percekig tartó tanácskozás után a kanadait kizárta, míg a 19 éves magyar junior világbajnokot az A döntőbe juttatta. 21 esztendős bátyja sokáig remekül állt, vezette futamát, de előbb a háromszoros olimpiai bajnok Charles Hamelin korcsolyázta körbe, majd az utolsó kanyarban két dél-koreai is, így tulajdonképpen az utolsó métereken bukta el a finálét, helyette csak a kisdöntő jutott neki.

A B-fináléban a tavaly 500-on aranyérmes Liu Shaolin öt körrel a vége előtt az élre állt, s ezt a pozíciót már nem engedte át a dél-koreai Li Dzsung Szunak és az amerikai JR Celskinek sem, azaz 1500 méter után ismét hatodik lett.

A döntőben a szám Eb-ezüstérmeseként Liu Shaoang kívülről rajtolt, de fantasztikusan indult el, már az első kanyart a második helyen vette be, kisvártatva pedig az élre állt. Nagy tempót diktálva egészen a végéig vezette a futamot, de Szeo Ji Ra kívülről megelőzte. Az utolsó körben nem volt esélye, hogy visszavegye a vezetést, inkább a második hely megtartására koncentrált a kanadai Charles Hamelin szorításában. Liu Shaoang két karját levegőbe csapva jelezte a célba érkezéskor, hogy boldog a megszerzett éremmel.

„Nem gondoltam volna, hogy sikerül megismételnem a tavalyi egy ezüst-, egy bronzérmes teljesítményemet. A döntőben erősebb volt nálam a dél-koreai, pedig mindent megtettem. A kanyarokba lassabban mentem be és a kijáratnál gyorsítottam, mert így a legnehezebb megelõzni valakit. De ahogy a végére fáradtam, úgy sikerült elém vágnia” – mondta Liu Shaoang.

A nőknél Jászapáti Petra folytatta remek szereplését, mindössze 18 évesen sikerrel vette a negyeddöntőt. Hatfős futamában eleinte az utolsó helyen korcsolyázott, de aztán apránként egyre feljebb tört. Már a harmadik pozícióért csatázott, amikor az orosz Jekatyerina Konsztantinova elcsúszott és magával sodorta a szegedi versenyzőt. A bukás szerencsétlen volt, mert előbb Jászapáti ütközött a gumifalnak, majd nekisodródott az orosz is. Az 1500-on B-döntős magyar sportoló karját fájlalva korcsolyázott a célba, de annak örülhetett, hogy a zsűri továbbjuttatta.

Jászapáti ötfős elődöntőjében már az elejétől elképesztő iramban korcsolyáztak, így a versenyzők libasorban haladtak egymás mögött, a nagy tempó miatt szinte esély sem volt előzési kísérletre. A magyar lány végül megelőzte a világ- és 25-szörös Európa-bajnok olasz Arianna Fontanát, aki a végére elkészült az erejével.

A kisdöntőben egy-egy kínai és dél-koreai ellenféllel kellett megküzdenie a magyarnak, aki az első körök lassú tempóját az utolsó helyen töltötte, de egy jó ütemű ritmusváltással megelőzte Kuo Ji-hant. A kínai végig nagy erőket mozgósított, hogy visszaszerezze pozícióját, s végül az utolsó kanyarban ez csak szabálytalankodva sikerült neki, így kizárták, Jászapáti pedig hetedik helyen végzett.

A győzelmet fantasztikus hajrával és előzéssel Liu Shaolin párja, a brit Elise Christie szerezte meg, aki 1500 után második aranyát nyerte Rotterdamban. Mögötte 500 és 1500 után harmadik ezüstjét gyűjtötte be a kanadai Marianne St-Gelais. Harmadikként a hazai szurkolók örömére Suzanne Schulting zárt.

A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású csapat sporttörténelmi tettet hajtott végre, ugyanis döntőben is most először szerepelt vb-n, azaz Magyarország első vb-érmét nyerte ebben a számban.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba alkotta négyes 2015-ös ezüstje után nem titkoltan az aranyéremért érkezett, ennek megfelelően sokáig az élen haladt a fináléban, azonban a végén valamennyi ellenfele megelőzte, így negyedikként ért célba, de az oroszok kizárása miatt végül harmadik lett Hollandia és Kína mögött.

A női váltó a 3000 méteres verseny egészében a harmadik helyen haladt közvetlenül a kínaiak és a hollandok mögött. A papírforma szerint leggyengébb négyes, a japán féltávtól némi lemaradással követte a triót. Mielőtt azonban a hajrában elkezdődött volna az igazi csatározás a dobogós helyekért, a holland váltó egyik tagja négy körrel a vége előtt elesett, s ez el is döntötte az egész futamot, mivel a magyaroknak nem volt esélyük utolérni a kínaiakat, a bronzérem pedig Japán ölébe hullott.

„Az volt a legfontosabb, hogy nem hibáztunk. A taktika szerint mindenképpen a japánok előtt kellett korizni, hogy ha meghúzzák elöl a sort, akkor tudjunk tapadni. Ez tökéletesen bejött, a japánok el is kezdtek leszakadni” – értékelt Keszler Andrea, aki az MTI-nek elárulta, csakis arra gondolt, amikor éppen előtte bukott a holland riválisa, hogy bárhogy, de talpon kell maradnia.

A jövő évi, pjongcsangi téli olimpiát illetően nem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni, mert mint mondta, előbb legyenek túl sikeresen a négy világkupaversenyből álló kvalifikáción. Azt azért hozzátette, a riválisok most már biztosan odafigyelnek majd a magyar váltóra, s abból a szempontból jót tett ez a siker, hogy mindenki nagyobb lelkesedéssel vág majd bele a felkészülésbe.

„Nem érzékeltem, hogy milyen messze vannak tőlünk a japánok. Csak arra gondoltam, hogy mindent bele kell adnom, hogy megtartsuk a második helyet. A kínaiak utolérésére nem volt esély” – tette hozzá Jászapáti Petra.

A férfi váltó az 5000 méteres táv első felében az első vagy második helyen haladt, többnyire a kínaiakkal csatázva az éllovas pozícióért. Tíz körrel a vége előtt azonban a hazaiak sztárja, Sjinkie Knegt elképesztő tempóban egyetlen kanyarban körbekorcsolyázta a magyar és kínai ellenfelét is. Ekkor még a magyar négyes visszavette a vezető helyet, de később Knegt ismét végrehajtotta ugyanazt a bravúrt, sőt, olyan tempót diktált, amelyet senki sem tudott követni, így magabiztos diadalra vezette a holland kvartettet. A magyarok az utolsó körökben visszacsúsztak a kínaiak és az oroszok mögé, de utóbbiakat a hollandok akadályozásáért kizárták.

„Egyrészt csalódottak vagyunk, mert azért jöttünk, hogy világbajnokok legyünk. Másrészt örülünk, mert érmet nyertünk. Nem akartunk megint úgy járni, mint tavaly, amikor a négycsapatos döntőben csak mi maradtunk érem nélkül, az szörnyű emlék volt” – mondta az MTI-nek Knoch Viktor, aki kifejtette, továbbra sem ért egyet az 1000 méteres kizárásával, mert ő volt előrébb, így nem szabálytalankodott, hiába bukott át a kezén holland ellenfele.

A Nemzetközi Szövetség (ISU) sportolói bizottságába választott Knoch úgy összegzett, hogy öt világkupaversenyből négyen szerepeltek döntőben, kétszer nyertek. Az Eb-n negyedik, a vb-n harmadik lett a váltó, amely ezek alapján bárhol győzelmi esélyekkel lép jégre.

„Azért az elmúlt évek sikereiről sokat elárul, hogy három éremnél és az elmaradó aranynál kissé csalódottak vagyunk egy világbajnokságon” – zárta szavait Knoch.

Burján Csaba azt fejtegette, hogy inkább legyen egy olyan csapatuk, „amely bármikor képes nyerni, mint egy olyan, amely stabilan csak a harmadik-negyedik helyet tudja hozni”.

A magyarok két ezüst- és egy bronzéremmel fejezték be szereplésüket a vb-n: a női váltó második és a férfi staféta harmadik helye mellett Liu Shaoang nyert ezüstöt 1000 méteren. A tavalyi vb-t négy éremmel, köztük Liu Shaolin Sándor 500 méteren aratott diadalának köszönhetően egy arannyal zárták.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA-VB, ROTTERDAM
FÉRFI 1000 MÉTER
Világbajnok:
Szeo Ji Ra (Dél-Korea) 1:25.550 perc
2. Liu Shaoang 1:25.732
3. Charles Hamelin (Kanada) 1:25.829
...6. Liu Shaolin Sándor
...20. Knoch Viktor

FÉRFI 5000 MÉTER, VÁLTÓ
Világbajnok:
Hollandia (Daan Breeuwsma, Sjinkie Knegt, Itzhak de Laat, Dennis Visser) 7:06.826 perc
2. Kína (Vu Ta-csing, Hszü Hung-cse, Han Tien-jü, Zsen Ce-vej) 7:07.523
3. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor, Burján Csaba) 7:07.544

FÉRFI ÖSSZETETT, VÉGEREDMÉNY
Világbajnok:
Szeo Ji Ra (Koreai Köztársaság) 81 pont
2. Sjinkie Knegt (Hollandia) 73
3. Samuel Girard (Kanada) 37
...5. Liu Shaoang 26
...10. Liu Shaolin Sándor 7
11. Knoch Viktor 7

NŐI 1000 MÉTER
Világbajnok:
Elise Christie (Nagy-Britannia) 1:30.818 perc
2. Marianne St-Gelais (Kanada) 1:31.145
3. Suzanne Schulting (Hollandia) 1:31.597
...7. Jászapáti Petra
...27. Keszler Andrea

NŐI 3000 MÉTER, VÁLTÓ
Világbajnok: Kína (Kuo Ji-han, Fan Ko-hzsin, Lin Jüe, Cang Ji-cö) 4:14.058 perc
2. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea) 4:14.627
3. Japán (Ito Ajuko, Szaito Hitomi, Kikucsi Szumire, Vatanabe Aoi) 4:16.668

NŐI ÖSSZETETT, VÉGEREDMÉNY
Világbajnok:
Elise Christie (Nagy-Britannia) 89 pont
2. Marianne St-Gelais (Kanada) 68
3. Sim Szuk Hi (Koreai Köztársaság) 52
...11. Jászapáti Petra 2
...29. Keszler Andrea

A VILÁGBAJNOKSÁG ÉREMTÁBLÁZATA
 Arany
EzüstBronz
1. Koreai Köztársaság
3
5
2. Nagy-Britannia
3


3. Kína
22

4. Hollandia
2
1
1
5. Kanada

5
2
6.  Magyarország2
1
7. Japán
1

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2014.03.27 18:06:37

Téli olimpia nemzetisport.hu

A 30 évvel ezelőtti téli olimpia helyszínei siralmas látványt nyújtanak.

2014.03.16 16:16:54

Téli olimpia nemzetisport.hu

A sílövő Martin Fourcade három versennyel a vége előtt megnyerte az összetett világkupát.

2014.03.12 12:49:01

Téli olimpia nemzetisport.hu

Svindal és Höfl-Riesch lett az évad a legjobb lesiklója. A német bukott, kérdéses a folytatás.

2014.03.02 17:35:58

Téli olimpia nemzetisport.hu

A síző szerint sportszakmailag az olimpiaihoz hasonló eredmény a Crans Montanában elért 5. hely.

2014.02.24 11:35:20

Téli olimpia KARÁDI ZOLTÁN

Björndalen két arannyal zárt a téli olimpián, a női curlingdöntő hat játékosa elmúlt már 37 éves.