Riesch verseny nélkül nyerte az összetettet

Vágólapra másolva!
2011.03.19. 13:30
null
Maria Riesch ugyan most nem siklott, de így is nyert (Fotó: Action Images)
Címkék
A svájci Lenzerheidében folytatódott az alpesisí-világkupa döntője, de ezúttal csak a férfi műlesiklást rendezték meg, a női óriás-műlesiklást törölték. Ez egyben azt is jelentette, hogy a nők összetett világkupáját a német Maria Riesch nyerte meg, míg a szakági győztes honfitársnője, Viktoria Rebensburg lett. A férfiaknál az olimpiai bajnok olasz Giuliano Razzoli szerezte meg a győzelmet az osztrák Mario Matt és a német Felix Neureuther előtt. A szakági világkupát annak ellenére is az összetettben győztes horvát Ivica Kostelic nyerte, hogy ezen a versenyen nem szerzett pontot.

 

Az elmúlt napokban az eső, szombaton pedig ráadásként még a köd is nehezítette a körülményeket, így egyáltalán nem volt meglepő a szervezők döntése, hogy törlik a női óriás-műlesiklást. Ennek nyilván az amerikai Lindsey Vonn örült a legkevésbé, hiszen így három pontos különbséggel elvesztette az összetett világkupáért folyó küzdelmet.

Annál jobban örültek a németek, hiszen így egyrészt Maria Rieschnek nem a leggyengébb szakágában kellett megszereznie a nagy kristálygömböt (tegyük hozzá, az amerikainak is az óriás-műlesiklás a gyengéje, annak ellenére, hogy egy hete életében először dobogós helyen végzett), másrészt Viktoria Rebensburg ezzel a szakági világkupa győztese is lett. Mi viszont szegényebbek lettünk egy remek versennyel.

A férfi műlesiklók próbálták kárpótolni az elmaradt izgalmakat. Első futamukban a legutóbbi két műlesikló versenyt megnyerő osztrák Mario Matt volt a leggyorsabb (41.27), 19 századdal megelőzve a német Felix Neureuthert. Rajta kívül senki sem tudott fél másodpercen belülre kerülni az osztrákhoz képest, egy másodpercen belülre viszont még a 10. osztrák Reinfried Herbst is be tudott érni.

Az összetett világkupát megnyerő, és a szakági összesítésben is vezető Ivica Kostelic viszont csak a 13. lett, s mivel a második futamban még jobban visszacsúszott, ez egyben azt is jelentette, hogy ha az első futam után hatodik svéd Andre Myhrer győzni tud, akkor ezt a kristálygömböt elhappolja a horvát elől.

Mindehhez hozzátéve azt, hogy a második futam pályáját a svédek edzője tűzte, nem is tűnt teljesen reménytelen feladatnak. Amikor Myhrer sorra került, akkor az olimpiai bajnok olasz Razzoli állt az élen, és a svédnek nem sikerült az élre állnia, ezzel viszont a horváté lett a szakági világkupa.

Az olasz viszont két honfitársának futama után is az élen maradt, amikor már csak hárman voltak hátra. Ráadásul a svéd Byggmark célba ért ugyan, de rálépett egy kapura, így kizárták. Neureuther is negyed másodperccel az olasz mögé szorult.

Razzoli vagy Matt? Ez volt már csak a kérdés, s a pálya első szakaszán úgy tűnt, hogy az osztráknak összejön a mesterhármas, mert csak két tizedet adott le a héttizedes előnyéből. A pálya közepén azonban jelentősen lassult, s ekkor már három százados hátrányban volt, ami azonban nem megfordíthatatlan. A célig azonban csak tartani tudta a hátrányt, s végül ezzel a három századdal kikapott az olasztól.

ALPESISÍ-VK, DÖNTŐ, LENZERHEIDE (SVÁJC)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Giuliano Razzoli (olasz) 1:25.72
2. Mario Matt (osztrák) +0.03
3. Felix Neureuther (német) +0.25
A SZAKÁGI VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Ivica Kostelic (horvát) 478 pont
2. Jean-Baptiste Grange (francia) 442
3. Andre Myhrer (svéd) 423
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Ivica Kostelic (horvát) 1356 pont
2. Didier Cuche (svájci) 956
3. Carlo Janka (svájci) 793
A NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÓ VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Viktoria Rebensburg (német) 435 pont
2. Tessa Worley (francia) 358
3. Tania Poutiainen (finn) 240
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Maria Riesch (német) 1728 pont
2. Lindsey Vonn (amerikai) 1725
3. Tina Maze (szlovén) 1139

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik