Pjongcsang 2018: fellobbant az olimpiai láng Olümpiában

Vágólapra másolva!
2017.10.24. 13:55
null
Fellobbant az olimpiai láng Olümpiában (Fotó: AFP)
A hagyományos ceremónia keretében kedden fellobbant a februári pjongcsangi téli olimpia lángja a görögországi Olümpiában.

 

Az ókori játékok helyszínén esős volt az időjárás, ezért azzal a tartalék lánggal gyújtották meg a fáklyát, amelyet a hétfői főpróbán a napsugarak segítségével lobbantottak fel. A ceremónián Li Nak Jon dél-koreai miniszterelnök is részt vett.

„Az álmunk, hogy téli olimpiát rendezzünk, most valósággá vált. A Koreai Köztársaság mindössze a második ázsiai ország, amely otthont adhat a téli játékoknak" – mondta Li Hi Bom, a 2018-as játékok szervezőbizottságának vezetője, aki hozzátette, elkötelezettek, hogy biztonságos legyen az esemény. Ezzel utalt az elmúlt hónapokban kiéleződött koreai válságra.

„Az olimpiai játékok szent és univerzális. Mindazon különbségek felett áll, amelyek megosztanak minket. Törékeny világunkban az olimpiai játékoknak megvan az ereje, hogy egyesítse az emberiséget" – jelentette ki Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Dél-koreai részről a Bajnokok Ligája-győztes, már visszavonult labdarúgó, Pak Dzsi Szung vitte először a lángot. A 36 éves sportember a második volt a sorban, először ugyanis a görög északi síelő, Aposztolosz Angelisz foghatta kezébe a fáklyát, amelyet már a stadionon kívül adott át az ókori játékok helyszínén.

A szervezőknek jövő kedden, Athénban adják át az olimpiai fáklyát, amely egy nappal később, november elsején érkezik meg Dél-Koreába, ahol kezdetét veszi a hagyományos váltófutás.

A 2018-as téli játékokat február 9. és 25. között rendezik Pjongcsangban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik