Négysáncverseny: Stoch ugrására nem tudtak válaszolni a riválisok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.30. 19:15
null
Stoch jó úton repül a címvédés felé (Fotó: AFP)
A címvédő Kamil Stoch nyerte meg a síugrók Négysáncversenyének első állomását Obertsdorfban. A kétszeres olimpiai bajnok lengyel 4.2 ponttal előzte meg a második helyen végző német Richard Freitagot.

 

A sportág legnagyobb presztízsű viadalának első állomásán végig zuhogó esőben ugrottak a versenyzők. Az első sorozatban még az osztrák Stefan Kraft ugrotta a legnagyobbat, nem is kevéssel, hiszen 132 méterrel egyedüliként jutott 130 fölé. Bár a Richard Freitag 3.5 méterrel kisebbet ugrott, a szélkompenzációs pontok a németnek kedveztek, így Kraft mindössze három tizedes előnnyel állt az élen. Kamil Stoch holtversenyben a negyedik helyet birtokolta 4.4 pontos hátránnyal.

A második körben Stoch döbbenetesen nagyot ugrott, legalábbis a vetélytársakhoz képest. A lengyel 137 méterre szökkent, a második legtávolabbi földet érés a lengyel Dawid Kubackitól is csak 129 méteres volt. Emiatt tudta Stoch megnyerni a versenyt: 4.4 pontos hátrányából 4.2 pontos előnyt ért el.

Stoch tehát az élen áll az első viadal után. A Négysáncverseny következő állomása Garmisch-Partenkirchen január 1-jén, majd jön Innsbruck (január 4.) végül Bischofshofenben zárul a széria január 6-án.

SÍUGRÁS, NÉGYSÁNCVERSENY
1. ÁLLOMÁS, OBERSTDORF
Nagysánc (méret: 137 méter)

1. Kamil Stoch (lengyel) 279.7 (1. ugrás: 126 méter, 2. ugrás: 137 méter)
2. Richard Freitag (német) 275.5 (128.5, 127)
3. Dawid Kubacki (lengyel) 270.1 (126.5, 129)

Közben megkezdődött a sífutók számára a Tour de Ski. Az első, sprintávú szakaszon a férfiaknál az orosz Szergej Usztjugov, a nőknél a svájci Laurien van der Graaff győzött.

SÍFUTÁS, TOUR DE SKI
1. SZAKASZ, LENZERHEIDE
Férfi sprint (1.5 km)

1. Szergej Usztjugov (orosz) 2:57.28
2. Federico Pellegrino (olasz) +1.00
3. Lucas Chavanat (francia) +2.76
Az összetett vk állása (még 20 verseny van hátra)
1. Johannes Klaebo (norvég) 752 pont
2. Usztjugov 432
3. Alekszandr Bolsunov (orosz) 430

Női sprint (1.5 km)
1. Van der Graaff 3:25.80
2. Sophie Caldwell (amerikai) +1.42
3. Maiken Carpersen Falla (norvég)
Az összetett vk állása (még 20 verseny van hátra)
1. Charlotte Kalla (svéd) 610
2. Ingvild Flugstad Östberg (norvég) 540
3. Heidi Weng (norvég) 538

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik