Műkorcsolya: elhunyt a Regőczy, Sallay jégtánckettős edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.28. 14:48
Címkék
Hetvennégy éves korában váratlanul elhunyt Betty Callaway, aki többek között az 1980-ban olimpiai ezüstérmes és világbajnok Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettős edzője volt.

Regőczy az MTI-nek azt mondta, egykori trénerét angliai otthonában találták meg, egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a halálát.

„Betty Callaway a férjével együtt az 1976-os és az 1980-as olimpián is a technikai edzőnk volt, s azóta is tartottuk a kapcsolatot, heti szinten beszéltünk telefonon, sőt a 70. születésnapját nálam ünnepelte – mondta Regőczy. – Nagyon váratlanul ért a halálhíre, mert idős kora ellenére jó egészségi állapotnak örvendett."

Callaway a Regőczy, Sallay duó előtt az első német Európa-bajnok kettős, Erich és Angelika Buck edzője volt, majd az 1984-ben olimpiai aranyat nyerő Jayne Torvill, Christopher Dean jégtáncpárost is ő készítette fel.

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
7 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
7 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
7 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
7 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
7 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik