Itt van Amerika
KOVÁCS ERIKA, TUMBÁSZ HÉDI 2020.01.18 13:51 Frissítve: 2020.01.18 14:20

Magyarország első téli olimpiai bajnoka megszállottja a sportágának

Éveken keresztül volt meghatározó alakja a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázásnak, átélte, milyen nehezített körülmények között odaérni a legjobbak közé – pályafutása megkoronázásaként az olimpiai dobogó felső fokára állhatott. Knoch Viktor családapaként sem szakadt el sportágától, a juniorkeret edzőjeként dolgozik, és a január 24. és 26. közötti debreceni Eb nagyköveteként népszerűsíti a short tracket.

A januári debreceni rövid pályás Európa-bajnokság nagykövete, Knoch Viktor már csak edzőként húz korcsolyát (Fotók: Tumbász Hédi)

 

– Lassan egy év telt el azóta, hogy bejelentette a visszavonulását, és majdnem kettő, hogy nem lépett jégre versenyen. Hozzászokott már ehhez a másik élethez?
– Igen, bár amikor látom a fiúkat az eredményhirdetésnél, az furcsa érzés. Nem is kifejezetten az hiányzik, hogy ott álljak a dobogón, sokkal inkább a célba érkezés utáni pillanat, az összeölelkezés, az öröm. Ezek a pillanatok csak a sportolókéi, utánozhatatlan másodpercek, ezek az élmények hiányoznak kicsit. Viszont a sok munka, ami mögötte van, nem. Az edzés, az odafigyelés, a kitartás, a mentális és fizikai csúcsra járatás, hogy naponta kell kihajtani magadból a maximumot, egyáltalán nem hiányzik.

– A visszavonulásával egyszersmind ki is nyílt kissé a világ?
– Azt nem mondom, hogy sokkal több lett a szabadidőm. Valamivel kevesebbet utazom, bár a junior­csapatnak vannak versenyei – többet vagyok itthon, nyugodtabb életet élek, ennek örülök, hiszen jó látni felnőni a fiamat, érdekes figyelni, ahogy cseperedik, s nyílik az elméje.

– A fia, Oliver érzékeli a változást, hogy az édesanyja és az édesapja is visszavonult?
– Tudatosan alakítottuk úgy, hogy természetes legyen neki, ha a nagyszülőknél van, így megszokta, hogy néha nincsenek mellette a szülei, semmiféle gyerekkori traumája sem volt emiatt. Marta és én nem tudunk egy-egy estét lopni magunknak, mert nem Budapesten élnek a rokonaink, cserébe viszont előfordul, hogy Oli például egy hetet is eltölt a szüleimnél Pécsen, így mi olyankor tudunk jobban egymásra figyelni.

– Fokozatosan fogta fel és szokott hozzá, hogy apa lett, hogy már a fiáért is felelősséggel tartozik?
– Jellemző rám a „majd lesz valahogy” gondolkodás, menet közben, pláne előre nem görcsölök rá semmire. Ha adódik valamilyen probléma, megoldjuk – mindig is így éltem az életemet.

Balról Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Knoch Viktor Magyarország első téli olimpiai aranyérmével (Fotó: MOKSZ/DERENCSÉNYI ISTVÁN)

KETTESÉVEL FEL A LÉPCSŐN

– Szigorú apa?
– Attól függ, miben. Nem vagyok annak a híve, hogy a gyereknek mindent szabad, és annak sem, hogy otthon ő irányítson, ő szabjon meg mindent. Inkább klasszikusabb módon nevelem Olit, valahogy úgy, ahogyan engem is neveltek a szüleim. Ők sem tartottak minden helyzetben ernyőt a fejem fölé, a saját tetteimért mindig nekem kellett vállalnom a következményeket. Ugyanakkor, ha csokiért könyörög Oli, vagy éppen valamit nagyon szépen kér, nehezen tudok nemet mondani neki.

 KNOCH VIKTOR
Született: 1989. december 12., Pécs
Sportága: rövid pályás gyorskorcsolya
Klubja: Pécs Sport Nonprofit Zrt.
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (váltó, 2018), olimpiai 5. (1500 m, 2006), vb-2. (váltó, 2015), vb-3.(váltó, 2017), 4x Eb-2. (1500 m, 2007; 500 m, 2009; váltó, 2007, 2016), 6x Eb-3. (egyéni összetett, 1000 m, 1500 m, 2009; váltó, 2009, 2013, 2018)

– Valójában kinek köszönheti a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás Knoch Viktort? Ki volt az, aki miatt ezt a sportágat választotta?
– A bátyám, Balázs miatt. Ő jégkorongozni szeretett volna, viszont a korosztályában akkoriban nem volt elég gyerek Pécsen, így átirányították a gyorskorcsolyázókhoz – ott ragadt, mert tehetséges volt, és mert élvezte. Tíz évvel idősebb nálam, így én már négy-öt éves koromban jártam a versenyeire, és már akkor azt mondtam, hogy vagy ügyvéd leszek, vagy gyorskorcsolyázó.

– Ügyvéd?
– A szüleim munkája miatt mindig is kombi autónk volt, én viszont olyan autót szerettem volna, amelyikhez illik egy aktatáska, innen jött ez a gondolat.

– De aztán győzött a short track.
– Nagyon korán beszippantott a sportág: a konyhai járólapunk jól csúszott, két lépés nekifutásból azon gyakoroltam a célba érkezést. Emeletes házban laktunk, és ha a lépcsőn bal lábbal kezdtem el felfelé futni, és kettesével vettem a fokokat, éppen jobb lábra jött ki a kanyar közepe. Minden a kori körül forgott kiskorom óta. Amikor megkérdezték a szüleim, milyen színűre fessék ki a szobámat, azt válaszoltam nekik, hogy kékre, mégpedig „jégkékre”.

– Tényleg hamar megszállottá vált.
– Én a korcsolyázás mellett tanultam – a short track sohasem másodlagos, amolyan délutáni kiegészítő program volt nekem, hanem már korán fontos részévé vált az életemnek.

– A lépcső megvan még a pécsi házban?
– Bár a házat többször átépítették, a lépcső ma is ott van, és ugyanúgy kijön jobb lábra a vége, ha ballal indulok neki, és kettesével veszem a fokokat – néha még mostanság is megcsinálom ezt a mutatványt.

– Bár a felvételt nem láttam,kering a legenda arról, hogy a Pécsi Városi Televízió forgatott egy országos bajnokságon, és a riporter odament önhöz, mert folyamatosan azt kiabálta, hogy hajrá, bajnok! A kérdésre, kinek szurkol, ön állítólag ezt felelte: „A bátyámnak, Balázsnak, de ő csak addig lesz bajnok, amíg én nem leszek nagyobb, és nem versenyezhetek!”
– Hallottam erről a történetről, de egyáltalán nem emlékszem rá. Viszont a short track nekem mindig is életcél volt. Az, hogy valami mást sportolok vagy abbahagyom, nem létező fogalom, kijelentés, opció volt.

Fotó: MOKSZ/DERENCSÉNYI ISTVÁN

LÁTTA AZ ÉDESANYJÁT SÍRNI A LELÁTÓN

– Mi fogta meg ennyire ebben a sportágban?
– Nagyon jó környezetben sportolhattam Pécsen, négy-öt emberrel kifejezetten szoros barátságot ápoltam, így amellett, hogy szerettem edzésre járni, miattuk is szívesen mentem a pályára. És nyilván sokat segített az is, hogy hamar kiderült, tehetséges vagyok, sorjáztak a sikerek, ez egy kisgyereknek nagyon fontos. Mindig voltak nagy ellenfeleim, voltak a pályafutásom során jócskán kihívások, de élveztem, hogy képes vagyok győzni. Ebben a sportágban talán az a legszebb, hogy nem az idő ellen futunk – a nagy tempó mellett előzgetni kell és lehet. Ilyen magas adrenalinszint mellett is meg kell tudni csinálni kockázatos előzéseket, vállalni kell rizikós helyzeteket, ugyanakkor fel kell mérni, hogy mi az, ami már nem éri meg, amit már nem lehet megcsinálni, és mikor kell elengedni a jégen valakit.

Hány aranyat szerez a lehetséges tizenegyből a debreceni Eb-n a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott?
Összes szavazat:1913
Szavazás kezdete: 2020. 01. 17
Egyet vagy kettőt. - 42%
Hármat vagy négyet. - 33%
Egyet sem. - 12%
Legalább ötöt. - 11%
 

– Volt olyan, hogy félve ment fel a pályára?
– Félni sohasem féltem, bár volt egy Európa-bajnokság, amelyen többször kilöktek, folyamatosan azt éltem át, csak akkor nincs esés a jégen, ha beengedek magam elé valakit – akkor egy pillanatra azt éreztem, hogy mindenki agresszív.

– És valóban így volt?
– Az igazságérzetem mindig erős volt magammal szemben, fiatalon mindenképpen. Talán valamelyest csökkent, ahogy idősödtem, már objektívebben voltam képes értékelni bizonyos helyzeteket. Feltörekvő fiatalként nyilván mindig nekem volt igazam, mindig a másik lökött ki, s nem én hibáztam, nyilván az ellenfelemnek nem volt helye a pályán, nekem igen, ebből meg következett, hogy mindig engem zártak ki, és a bírók nyilván mindig rossz döntést hoztak – akkoriban csak ez volt a lehetséges forgatókönyv.

– Nem lehetett könnyű önmagával szemben sem harcolni.
– Nem is volt az. De félelemmel ezt a sportágat nem lehet űzni: ha a kanyarban azon a vékony pengén félsz befordulni, vagy elesel, vagy már az elején befékezel, máris vesztes vagy.

– Hogy az olimpiai arany a pályafutása csúcsa, egyértelmű. Volt másik csúcs, másik kiemelkedő verseny is a karrierje során?
– Nehéz egyet kiemelni a sok közül, mert elég hosszú volt a pályafutásom, és több versenyt is említhetnék – mindegyiket más és más miatt. Ilyen csúcs volt a 2009-es torinói kontinensviadal, amelyen Magyarország első összetett Eb-érmét szereztem, minden távon dobogóra álltam, váltóban is. Amikor az összetett eredményhirdetés során felálltam a dobogóra és kinéztem a lelátóra, láttam, hogy édesanyám sír. Ott jól teljesítettem, több távon is Európa-bajnok lehettem volna, ha kicsivel tapasztaltabb, határozottabb vagyok, és nem elégszem meg azzal, hogy második vagyok – ha mindenáron nyerni akarok, talán sikerült volna.

– És akkor ott van Magyarország első egyéni világkupaaranya is, amely szintén az ön nevéhez fűződik.
– Előtte egy héttel a drezdai világkupa-viadalon nyújtottam pályafutásom legjobb teljesítményét, ha pusztán a korcsolyázást nézzük, csakhogy a döntők egyszer sem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Aztán következett Erzurum, az újabb versenyen fáradtabbnak is éreztem magam, nem is ment olyan jól a korizás, mégis: jött az ötszázas döntő, és minden klappolt.

Knoch Viktor, felesége, Marta és a kis Oliver még a városligeti séta közben is jégre ment (Fotó: Tumbász Hédi)

– Minden szempontból gazdagnak mondható a pályafutása. Ennek ellenére van hiányérzete?
– Jó lenne Európa-bajnoknak lenni. Úgy, hogy olimpiai bajnokként vonulhattam vissza, ez nyilván nem olyan erős hiányérzet, de ha Pjongcsangban csak ezüstérmesek lettünk volna… Az első Eb-érmeimet 2007-ben szereztem ezerötszáz méteren és váltóban, onnantól kezdve a 2018-as olimpiáig hellyel-közzel mindig ott voltam az Eb-dobogón, viszont egyetlen döntő sem sikerült igazán – például sohasem esett el előttem senki. Egy kicsinyke szerencse minden alkalommal hiányzott. Vagyis tizenkét éven keresztül elmondhattam magamról, hogy érmes versenyző vagyok, de sohasem szerepelt a névjegyemben, hogy „valamilyen” bajnok.

– Olimpiai bajnokként két éve a másik oldalon áll, hiszen a junior olimpiai keret egyik edzője. Fogékonyak a fiatalok a tanácsaira?
– Jó ezen az oldalon állni, jó más szemszögből nézni az edzéseket, a szövetséget, a rendszert, a koncepciót. Persze itt is vannak kifizetődő és frusztráló pillanatok. És vannak versenyzők, akik képesek változtatni, és már a következő edzésen alkalmazzák azt, amit mondtam, és vannak, akiknek hiába mondja el ezerszer is ugyanazt az ember, egy év múlva sincs változás. De nem feltétlenül azért, mert nem akarják, hanem mert nem tudják.

APA ÉS ANYA KORIZIK…
Knoch Viktor pályafutását ismerjük, de felesége, Marta is rövid pályás gyorskorcsolyázó volt – előbb lengyel, majd magyar színekben korizott, mi több, egy évvel ezelőtt tagja volt a dordrechti Európa-bajnokságon bronzérmes váltónak. Adódik a kérdés: vajon gyermekük, Oliver is short trackes lesz?
„Marta szeretné, hogy Oli korizzon, én inkább azt szeretném, hogy találja meg azt, ami annyira érdekli őt, mint engem gyerekként a short track – ha a tanulásban lesz olyan elszánt, céltudatos és ambiciózus, mint én voltam, támogatni fogom. Persze sportoljon mellette, hiszen az egészséges életmódhoz feltétlenül szükséges – mondta Knoch Viktor. – Most, hogy már nem vagyok élsportoló, jobban azonosulok azzal a szemléletmóddal, hogy a gyerek kóstoljon bele minél több sportágba, ha viszont Oli talál magának valami olyat, ami annyira megfogja, mint engem a short track, teljes mellszélességgel támogatom.”

– Ön mindig, mindenkor elfogadta az edzői tanácsot, iránymutatást?
– Igen. Persze, nem vakon – próbáltam mindig értelmezni, amit mondtak az edzők: miért lesz jobb úgy, ahogy mondja, jobb lesz-e. Szóval, úgy helyes, ha azt mondom, hogy nem mindig egyből fogadtam el. A kínai edzőnknek, Linának is volt egy-két ötlete, amelyet nem éreztem jónak, és meg is mondtam, hogy nem fogom úgy csinálni, ahogyan kéri.

– Szemtől szemben közölte az edzőjével?
– Nem. Amíg a közelemben volt, próbáltam azt tenni, amit kért, de amikor már nem figyelt, mindent úgy csináltam, ahogy én gondoltam, amiről hittem, hogy az esetemben működik.

– Ezek után várja el a fiataloktól, hogy elfogadják a tanácsát?
– Én azt is tanítom nekik, hogy a sportban – ahogy az élet minden területén – sokat nyom a latban az önálló felelősség. A végén, a sikernél mindig kiderül, bebizonyosodik, hogy szükség van arra, hogy az ember magától is hozzátegyen valamit az egészhez. Szerintem egy sportoló sohasem lesz úgy sikeres, hogy mechanikusan csinálja a dolgát, és üres fejjel hallgat az edzőjére. Az egyéni sportágakban ez biztosan nem hozza meg a sikert, ahhoz kellenek a saját gondolatok, a saját érzések. Ez a short trackre hatványozottan igaz, hiszen dinamikusan fejlődő sportág, vagyis hiába korizott korábban az edzőm, olyan élményei nem lehetnek, milyen nyolc másodperces köröket futni, mint ahogy évek múlva már nekem sem lesz saját tapasztalatom arról, milyen még gyorsabb köröket teljesíteni.

– De vannak versenyzők, akik nem tudják ezt visszaadni, nem tudnak visszacsatolást nyújtani az edzőnek.
– Ez is igaz. Pedig magáról a korcsolyáról, a technikáról, az erőnlétről, a fáradtságról, az aktuális formáról kell a visszajelzés – itt egy egész válogatottal foglalkozik egy vagy két edző, és bár egy-egy tréner igyekszik mindenkire figyelni, nem biztos, hogy minden egyes sportoló legapróbb rezdülését látja.

Knoch Viktor, felesége, Marta és a kis Oliver még a városligeti séta közben is jégre ment (Fotó: Tumbász Hédi)

JÓ, HOGY VÉGRE EB-T RENDEZÜNK

– Edzőként a saját útját járja, vagy a korábbi edzői néhány jellemvonását, útmutatását magával hozta?
– Próbálok autentikus maradni. Nem akarok álszent lenni, csak arra nevelem őket, amivel én is azonosulni tudok – hozzáállásban, fegyelemben például. Mi is csináltunk hülyeségeket korábban, nem is próbálom meg elrejteni előttük, hogy mi sem voltunk szentek húsz éven keresztül.

– Azért ön mindig is a kezelhető versenyzők közé tartozott, legfeljebb abból adódtak gondjai, hogy mindig elmondta a véleményét.
– Valóban nem voltak velem súlyos gondok, de azért én is veszekedtem edzőkkel, szövetségi emberekkel, én is voltam megsértődve. Próbálom a fiatal versenyzőket egyenrangú partnerként kezelni, és arra biztatom őket, hogy bátran merítsenek abból a tapasztalatból, amellyel rendelkezem.

 FOLYAMATOS FEJLŐDÉS
A sikertörténet 2000-ben Bormióban Szántó Kornél 500 méteren szerzett bronzérmével kezdődött, és – egyelőre – a 2019-es dordrechti Európa-bajnokságon csúcsosodott ki, amelyen minden idők legjobb eredményét érte el a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott: Hollandiában négy arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet nyert.

– Vevők rá?
– Majd évek múlva derül ki, képesek-e bármit is felhasználni mindabból, amit mondtam, amit adtam nekik. Érzékeny korban vannak, ilyenkor képlékenyebb még a technikájuk, később fognak rájönni arra, hogy igen, valamit korábban nagyon jól megtanítottak nekem.

– A „Van-e hiányérzete a pályafutása kapcsán?” kérdésnél nem említette, de korábban már megfogalmazta: sajnálja, hogy aktív versenyző korában nem rendeztünk Európa-bajnokságot.
– Így is van. Akkor is elmondtam a szövetség vezetőinek a véleményemet – egyszerűen nem értettem, miért rendezünk világbajnokságot és világkupa-viadalt, hiszen ezeken a versenyeken nem volt reális a magyar éremszerzés. Voltak ugyan szép eredményeink, dobogó közeli, negyedik-ötödik helyeink, ezek mind nagyon szép eredmények, amelyek mögött sok munka volt, viszont kifelé mégsem látványosak, hiszen például magyar versenyző nem állt a dobogón. Az Európa-bajnokságokról ellenben sorozatban szállítottuk az érmeket: 2006 óta nem volt olyan kontinensviadal, amelyen ne született volna magyar érem. Igen, jó lett volna hazai rendezésű Európa-bajnokságon jégre lépni.

– Viszont egy hazai rendezésű világverseny mindig jót tesz az adott sportágnak, nyilván ezért is vállalta el első szóra, hogy a debreceni Eb nagykövete lesz.
– Mindenképpen jó ez a hazai short tracknek. Ráadásul az olimpiai arany óta ez az első olyan verseny, amelyen a hozzánk csatlakozó nézők, szurkolók hazai környezetben, élőben láthatják a legjobbjainkat. Élőben ez a sportág nagyon élvezetes – közelről a küzdelem, a sebesség, egy-egy esés egészen más, mint a tévében. Jó lenne, ha nekünk is lenne olyan szurkolótáborunk, mint például a hollandoknak, olyan, amely Európán belül el is kíséri a mieinket egy-egy versenyre.

Knoch Viktor, felesége, Marta és a kis Oliver még a városligeti séta közben is jégre ment (Fotó: Tumbász Hédi)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. január 18-i lapszámában jelent meg.)
2020.02.10 15:23:43

Téli sportok SZABÓ GÁBOR

Király Ede és a Nagy testvérek párosa is győzött Oslóban, majd a londoni vb-n sem maradtak érem nélkül.

2020.02.07 20:40:59

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Gyerekkoromban engem is büntettek meg a szüleim, de ez nem azt jelentette, hogy nem szeretnek.”

2020.02.07 23:28:57

Téli sportok L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Az MOKSZ egyszerűen nem dönthetett másként.

2020.02.01 08:10:00

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Európa-verő short trackeseink kínai edzőnője mindenkinek átadná a győzelem tudományát.

2020.01.29 18:35:52

Téli sportok SZABÓ GÁBOR

Felfrissíti tagjainkat, erősíti tüdőnket, nemesíti magatartásunkat a korcsolyázás.