Ligety a szezon első duplázója a férfiaknál

2010.12.11. 14:32
null
Ted Ligety volt a leggyorsabb Val d'Isere-ben (Fotó: Action Images)
Címkék
A férfi alpesi sízők világkupa-sorozata a franciaországi Val d'Isere-ben folytatódott, ahol szombaton óriás-műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet az amerikai Ted Ligety szerezte meg, így a múlt heti Beaver Creek-i győzelme után ő az első versenyző, akinek két győzelme is van az idényben. A második helyen a norvég Axel Lund Svindal végzett – s ezzel az összetett vk-ban is átvette a vezetést –, a harmadikon pedig az olasz Massimiliano Blardone. A hölgyek St. Moritz-i szuperóriás-műlesikló futamát ugyan jelentős késéssel végül elindították, de aztán hat indulót követően félbeszakították és törölték a viadalt.
Már az első futamban is Ligety volt a leggyorsabb, 26 századdal előzte meg Svindalt és 64-gyel Blardonét. Az osztrák Hirschernek, aki a negyedik helyen állt, több mint egy másodperces hátránya volt.


Amikor a második futamban az utóbbi következett, az összetettben címvédő svájci Janka állt az élen, a leggyorsabban, hetvennégy és fél másodperccel azonban a német Dopfer teljesítette a pályát.

Az osztrák remekül jött, s növelni is tudta az előnyét, de a végén óriásit hibázott, így végül csak a harmadik helyre tudott beérni. Blardone ugyan sokat hibázgatott, ám nem annyira súlyosakat, így neki még maradt is a fórjából.

Svindal a pálya felső szakaszán volt nagyon jó, a végére azonban sokat lassult, így alaposan megcsappant az előnye, amelyből 16 század maradt. Ez viszont egyben azt is jelentette, hogy Ligetynek elég volt egy biztonsági futam is a győzelemhez.

Annál azért többet kockáztatott, aminek révén még nagyobb különbséggel nyert, több mint egy másodpercet vert a norvégra, így múlt hétvégi, Beaver Creek-i sikere után ismét diadalmaskodni tudott. Sőt a világkupa összesítésében is feljött a dobogóra, annak is a második helyére – előtte már csak a most második Svindal maradt, míg a harmadik helyen az ezúttal nem induló osztrák Scheiber áll.

A hölgyek a svájci St. Moritzban viaskodtak volna. A versenyt eleve egy órával később kezdték a hóesés és a szél miatt, de aztán elsőként a kanadai Janyk nekivághatott a távnak, és 1:04.40-es idővel ért célba. A másodikként rajtoló szlovén Ferk azonban a pálya utolsó szakaszán nagyot bukott, ami miatt meg is kellett szakítani a küzdelmet.

Jó negyedórás késéssel a svájci Gut is végigment és át is vette a vezetést jó fél másodperccel, ám az őt követő három versenyző közül csak a francia Rolland tudott célba érni, az osztrák Mader és az olasz Schnarf viszont ugyancsak bukott, így végül a szervezők a viadal törlése mellett döntöttek.

ALPESISÍ-VK, VAL D'ISÉRE (FRANCIAORSZÁG) 
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS  
1. Ted Ligety (amerikai) 2:26.26
2. Axel Lund Svindal (norvég) +1.05
3. Massimiliano Blardone (olasz) +1.21
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Axel Lund Svindal (norvég) 236
2. Ted Ligety (amerikai) 221
3. Mario Scheiber (osztrák) 175

Böngésszék télisport-adatbankunkat!



Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
14 perce

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
17 perce

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
21 perce

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
26 perce

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
1 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
1 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
1 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik