Hódeszka: Gyarmati Panka 14. a Burton US Openen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.05. 00:44
Először indult magyar snowboardos a 34. Burton US Openen, a snowboard versenyek legnagyobb klasszikusán. Gyarmati Panka a januári Mammoth Mountaini világkupa-győzelmének köszönhetően kapott meghívást a viadalra, ahol csak a világ legjobb 16 versenyzője indulhatott, közöttük a 14. helyen végzett.

A hétfői első edzést havazás miatt törölni kellett, a nagyobb ugratókat nem tudták kipróbálni. Maga a verseny eredetileg szerdán, az elődöntővel kezdődött volna, de előbb erős havazás, majd szél miatt el kellett halasztani. Végül úgy döntöttek a szervezők, hogy pénteken minden lányt a döntőben engednek indulni, elődöntő nem lesz. A nagyobb létszámú mezőny miatt viszont megváltozott a formátum: a versenyzők három menet helyett csak két lehetőséget kaptak, melyek közül a jobbik számított.

A mezőny a legerősebb volt, amelyben Gyarmati valaha indult. Kezdve a 25 éves amerikai Jamie Andersonnal, aki olimpiai bajnok, sokszoros X Games-győztes és a Burton US Open négyszeres bajnoka, egyben címvédője. Anderson mellett azonban számos további X Games-érmes, FIS-világbajnok és olimpiai érmesek küzdöttek a 45ezer dolláros fődíjért – tényleg a világ legjobbjai.

A viszonylag korai kezdés (helyi idő szerint 10:30) miatt ki volt fagyva a pálya, nagyon jeges körülmények fogadták a versenyzőket. Ez főleg az ugrások utáni érkezésnél jelentett komoly problémát a mezőny jelentős részének.

Az első sorozatban egymás után rontottak a lányok, köztük Panka is. Tiszta kört szinte egyedül csak a címvédő Jamie Anderson tudott bemutatni, amivel át is vette a vezetést. A második sorozatban Panka bátrabban rontott neki a pályának. Ugyan a mini félcsőből ezúttal is kicsit röviden érkezett, több lendületet tudott tovább vinni, mint az első körben. Az első ugrató után azonban egyensúlyát vesztette, így a második ugratót nem tudta elvállalni. A harmadikon azonban a közönség legnagyobb örömére bemutatta a szinte már névjegyének számító hátraszaltóját. A maximálisan kapható 100-ból 29.85 pontot kapott, amivel a big air világbajnok svájci Elena Könzöt tudta maga mögé utasítani.

A többiek közül csak páran tudtak javítani a második sorozatban, egyértelműen megmutatkozott a pálya nehézsége. Jamie Andersont azonban senki sem tudta még csak meg sem közelíteni, így ötödször nyerte meg a Burton US Opent, ahol már tizedik alkalommal indult.

Panka nagyon várta a versenyt, és érthetően csalódott volt, hogy nem sikerült beadnia a tervezett körét. Főleg azért, mert szinte sosem fordul elő vele, hogy mindkét menetben ront. A verseny után így nyilatkozott a Magyar Snowboard Szövetségnek:

„Most nem vagyok túl vidám. Az edzés nagyon jó volt, leraktam a köröm. Jobban sikerült, mint az utóbbi napokban bármikor. Az adrenalin miatt még a lábam sem fájt. A versenyre rosszabbak lettek a látási viszonyok, és persze azért izgultam is eléggé. Egyébként óriási élmény volt részt venni ezen az ikonikus versenyen."

Gyarmati Panka legközelebb Ausztriában, egy újabb rangos meghívásos versenyen, a Suzuki Nine Queensen indul, amely március 13-án kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik