Herbst idei második sikere műlesiklásban

2009.12.21. 14:00
null
Herbst ezúttal is remekül vette a kapukat (fotó: Reuters)
Címkék
Hétfőn műlesiklófutamot rendeztek a férfi alpesisí-világkupa olaszországi állomásán, Alta Badiában. A győzelmet az első idei szlalomverseny győztese, az osztrák Reinfried Herbst szerezte meg, a svájci Silvan Zurbriggen, illetve honfitársa, a világbajnoki címvédő Manfred Pranger előtt.

Az első futam elsöprő osztrák fölényt hozott: a leggyorsabb az elsőként induló, világbajnoki címvédő Manfred Pranger, a második az idény eddigi egyetlen műlesikló vk-versenyét megnyerő Reinfried Herbst, a harmadik pedig az összetett világkupa éllovasa, Benjamin Raich volt. Rajtuk kívül további hárman is egy másodpercen belülre tudtak kerülni.

A második futamban sokáig a fiatal svéd Axel Bäck volt a leggyorsabb, aki az első futamban elért 25. helyéhez képest jelentősen előbbre lépett. Amikor már csak hatan voltak hátra, akkor érkezett a hazaiak egyik kedvence, Manfred Mölgg, aki jelentőset javított, és természetesen a vezetést is átvette. A kanadai Janyknak nem sikerült megelőznie, viszont a svájci Zurbriggennek annak ellenére sikerült javítania, hogy egy hatalmasat rontott is.

Ezután jött a három osztrák: Raich remekül kezdett, és még Zurbriggennél is jobb volt, de a pálya közepén kaput tévesztett, és kiesett, s mivel nem szerzett pontott, nem tudta tovább növelni előnyét az összetett világkupában. Herbst lassabban jött, mint a svájci, de az első futamban megszerzett előnyéből így is maradt nyolc század. Pranger csak egy biztonsági futamot ment, így végül még Zurbriggen is meg tudta előzni, s kénytelen volt beérni a harmadik hellyel.

A győzelmet tehát Herbst szerezte meg, aki természetesen százszázalékos teljesítménnyel vezeti a szakági világkupát, összességében pedig hetedik vk-sikerét aratta.

 ALPESISÍ-VK, ALTA BADIA (OLASZORSZÁG)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Reinfried Herbst (osztrák) 1:49.31
2. Silvan Zurbriggen (svájci) +0.08
3. Manfred Pranger (osztrák) +0.17
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Benjamin Raich (osztrák) 565
2. Carlo Janka (svájci) 553
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 443

Legfrissebb hírek

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
7 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
9 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
58 perce

A magyar női jégkorong-válogatott győzelemmel hangolt a hazai rendezésű vb-re

Jégkorong
1 órája

A Kaposvár simán, a MÁV Előre nehezen nyert a férfi röplabdabajnokság elődöntőjében

Röplabda
2 órája

A GYHK nyerte meg a döntő első meccsét az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Bejött Inigo Pérez meccsterve, a Rayo három gólt rámolt be Vargáéknak a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik