Hazai győzelem született Flachauban

2010.01.12. 21:44
null
Marlies Schild "otthon tartotta" az aranyat (Fotó: Reuters)
Címkék
Hiába vezetett nagy előnnyel a két Riesch-testvér az első futam után, végül Marlies Schild révén mégis hazai siker született Ausztriában, Flachauban a női alpesi sízők műlesikló-versenyén. Maria Riesch második lett, húga, az élről induló Susanne Riesch pedig kiesett.

Nem kellett sokat utazniuk a hölgyeknek a vasárnapi versenyt követően, ugyanis Flachau csupán néhány tucatnyi kilométerre fekszik Haustól. Érdekesség, hogy mindkét helyszín a Duna jobb oldali mellékfolyójának, az Ennsnek a partján fekszik, Flachau konkrétan a forrásvidékén. A gyönyörű alpesi táj és a népszerű síparadicsom mellett Flachau egyik szülöttjéről a legismertebb. Itt látta meg a napvilágot a kétszeres olimpiai-, háromszoros világbajnok és négyszeres összetett Világkupa- győztes, tavaly visszavonult legenda, Hermann Maier.

Flachau 1993-ban debütált a vk-sorozatban, kezdetben azonban elsősorban a gyors számok szerepeltek a programban. 2001-ben rendeztek legutóbb női szlalomot, amit a szám kétszeres világ-, és olimpiai bajnoka, Janica Kostelic nyert meg. Öt év után tér vissza Flachau a vk programjába.

Meglepően nagy különbségek alakultak ki az első futamban, amely testvérharcot hozott. A horvát edző által tűzött pályán elsőként végigsikló Maria Riesch nagyszerű idejét csak 9-essel rajtoló húga, Susanne Riesch veszélyeztette. Susanne azonban nemcsak veszélyeztette, de nagyszerű középső szektorával meg is döntötte nővére idejét, ezzel az első futam után ő állt az élen. A mezőny tisztes távolból követte a két német hölgyet: Kathrin Zettel és Sárka Zahrobská épphogy egy másodpercen belül, a mezőny többi része egy másodpercnél nagyobb hátránnyal várhatta a második futamot.

Sok nagy név el sem jutott a második futamig: az összetett éllovasa, Lindsey Vonn kiesett, csakúgy mint Anja Pärson és szinte a teljes olasz csapat (Gius, Costazza és a sérülése után visszatérő Denise Karbon). A zágrábi győző, Sandrine Aubert eljutott ugyan a célig, ám kaputévesztés miatt diszkvalifikálták.

A második futam francia fölénnyel indult: a 28-30. helyről induló francia trió, Dautherives, Worley és Marmottan egészen a legjobb 15-ig vezette a mezőnyt. A legjobbak versengésébe azonban már nem tudtak beleszólni, az első futam élmenői most is kitettek magukért.

A második futam legjobb idejét érte el az 5. helyről induló osztrák Marlies Schild, aki így nagy hátránya ellenére is komoly nyomást jelentett a hátralévő sízőkre. Zahrobská gyenge síelése után Zettel is csak megszorongatni tudta honfitársát, majd Maria Riesch is eladta nagy előnyét, és csak századokkal Zettel elé érkezett be.

Nagy volt a nyomás a fiatal Susanne Rieschen, aki látszólag jól viselte, hisz az első időmérő pontnál még tetemes előnye volt. A pálya középső szakaszán azonban hibázott, kiesett, ennek köszönhetően hazai győzelemnek örülhettek az osztrákok.

Marlies Schild 163. Világkupa-futamán 21. győzelmét szerezte, Maria Riesch 34, Kathrin Zettel 29. alkalommal került be a legjobb háromba.

ALPESI SÍ, VILÁGKUPAVERSENY, FLACHAU

Női műlesiklás
1. Marlies Schild (osztrák) 1:37.89

2. Maria Riesch (német) 1:38.23

3. Kathrin Zettel (osztrák) 1:38.31

A szakági vk állása (még 2 verseny van hátra)

1. Maria Riesch 373 pont

2. Marlies Schild 320

3. Sandrine Aubert (francia) 316

Az összetett vk állása (még 15 verseny van hátra)

1. Lindsey Vonn (amerikai) 894 pont

2. Maria Riesch 782

3. Kathrin Zettel 629

 

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
1 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
2 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
2 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
3 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
3 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik