Gyász: elhunyt Nagy Marianna olimpiai bronzérmes műkorcsolyázó

MTI MTIMTI MTI
2011.05.04. 11:25
Címkék
Nyolcvankét éves korában elhunyt Nagy Marianna olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok műkorcsolyázó.

A Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség szerdai tájékoztatása szerint Nagy Mariannát a múlt héten szállították be a Szent Imre Kórházba gyomorvérzéssel, vasárnap már nem volt eszméleténél, és hétfőn délután meghalt.

Nagy Marianna testvérével – a 2005-ben elhunyt Nagy Lászlóval – több mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartozott páros műkorcsolyázásban. A kettős három téli olimpián vett részt, ezek közül az 1952-es oslóin és az 1956-os Cortina d’Ampezzó-in a harmadik helyen végzett. Emellett 1950-ben, ugyancsak a norvég fővárosban, valamint 1955-ben Budapesten a kontinens legjobbjának is bizonyult. A páros Európa-bajnokságokon még négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, világbajnokságokon pedig háromszor állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Az 1958-ban történt visszavonulásuk után Nagy Marianna 1966-ig a Magyar Jégrevü vezető szólistája volt. 1956-ban a Testnevelési Főiskolán edzői, majd 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett. 1970-től 1984-ig egyúttal a Testnevelési Főiskola Sportvezető és Edzőképző Intézetében a műkorcsolya szakelőadója volt. 1984-ben vonult nyugdíjba, ezt követően Szegeden, később Szombathelyen utánpótlásedzőként tevékenykedett.

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
26 perce

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
7 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
7 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
7 órája