Északi összetett: Kokslien célfotóval verte Lamy-Chappuist

Vágólapra másolva!
2012.12.16. 16:03
Az ausztriai Ramsaban folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A vasárnapi Gundersen-verseny győzelmét a norvég Mikko Kokslien szerezte meg a francia Jason Lamy-Chappuis és az osztrák Mario Stecher előtt.
A síugrást a japán Vatabe Josito nyerte meg, de csak négy másodperccel vághatott neki előbb a 10 km-es sífutásnak, mint a szlovén Marjan Jelenko és a norvég Havard Klemetsen. A mezőny sűrűségére jellemző volt, hogy még a 24. versenyző is egy percen belül rajtolhatott. A favoritok közül az összetett világkupa címvédője, a francia Jason Lamy-Chappuis csak a 17. volt 41 másodperces hátránnyal, míg a jelenlegi éllovas, s a szombati versenyt megnyerő norvég Magnus Moan harminckettedikként indult 74 másodperccel a japán után. Ahogyan az várható volt, nagyon sokan fel tudtak zárkózni az éllovasokhoz, így Lamy-Chappuis, de még az ugrás után 21. norvég Kokslien is, aki a mezőny egyik legjobb futójaként az élre is állt. Az utolsó emelkedőn azonban Lamy-Chappuis próbált meg robbantani, s jó néhány ellenfelüket így faképnél is hagyták, a célegyenesbe azonban együtt érkezett a két rivális, s végül a győztest is csak a célfotó alapján lehetett kihirdetni, aki végül azonos idővel a norvég lett.
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, RAMSAU (AUSZTRIA)
GUNDERSEN-VERSENY
1. Mikko Kokslien (norvég) 21:36.7
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) +0.0
3. Mario Stecher (osztrák) +1.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 355 pont
2. Magnus Moan (norvég) 323
3. Bernhard Gruber (osztrák) 200
ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, RAMSAU (AUSZTRIA)
GUNDERSEN-VERSENY
1. Mikko Kokslien (norvég) 21:36.7
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) +0.0
3. Mario Stecher (osztrák) +1.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 355 pont
2. Magnus Moan (norvég) 323
3. Bernhard Gruber (osztrák) 200

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik