Björndalen akár öt aranyat is nyerhet

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2010.01.24. 17:46
null
Björndalen akár öt aranyat is nyerhet (Fotó: Action Images)
Címkék
A február 12-én rajtoló téli olimpián szereplő sportágakat bemutató sorozatunkban ezúttal a sílövészet van soron. Az ötkarikás versenyeken 1960-ban debütáló biatlon igencsak kinőtte magát: már tíz versenyszáma szerepel az olimpiai programban.

A férfiaknál és a hölgyeknél is öt-öt versenyszámot rendeznek meg, azaz a sportág eddigi legeredményesebbje, az ötszörös olimpiai bajnok norvég Ole Einar Björndalen optimális esetben akár meg is duplázhatja aranyérmeinek számát.

A legtöbb induló rendszerint a sprintversenyeken van, amelyet a hölgyeknél 7.5, a férfiaknál 10 kilométeres távon rendeznek. A versenyzőket fél percenként indítják, és két lövészet – egy fekvő és egy álló – vár rájuk. Az 50 méteres távolságból leadott kétszer öt lövésnél (fekvő lövészetben 45, állóban 115 milliméter a cél átmérője) hibázókra rontásonként egy 150 méteres büntetőkör vár. A győztes természetesen az, aki a leggyorsabban teljesíti a távot.

A sprintverseny azért is fontos, mert ennek az első hatvan helyezettje indulhat a férfi 12.5 és a női 10 kilométeres üldözőversenyben, és az ebben kialakult időkülönbségek alapján indítják a versenyzőket is. Elsőként természetesen a sprintverseny aranyérmese indul, majd a második, annyi másodperc hátránnyal, amennyivel a sprintben lemaradt a győztestől, és így tovább. A győztes ebben az esetben az elsőként célba érő versenyző, amire a legnagyobb esélye természetesen a sprint győztesének van, csakhogy ebben a számban már négy lövészet van (két fekvő után két álló), és ezek során bizony gyakran fejre áll a sorrend.

A sprint lebonyolításához hasonlít a férfi 20 és a női 15 kilométeres verseny, amelynél ugyancsak fél percenként, egyenként indítják a versenyzőket. Itt azonban négy lövészetre kerül sor (felváltva: fekvő, álló, fekvő, álló), és a rontásokért itt nem büntetőköröket kell futni, hanem hibánként egy percet hozzáadnak a versenyző időeredményéhez. A győztes itt is az, aki a legjobb időeredménnyel ér célba.

A negyedik egyéni versenyszám a férfi 15 és a női 12.5 km-es tömegrajtos viadal, amely először négy éve szerepelt az ötkarikás programban. Ebben csak harminc versenyző, a másik három verseny dobogósai, illetve az összetett világkupa legjobbjai állhatnak rajthoz. Itt is négy lövészet, és a rontások esetén 150 méteres büntetőkör vár a versenyzőkre, a győztes pedig az elsőként célba érő versenyző lesz.

Az egyik leglátványosabb szám a váltó, amely a férfiaknál 4x7.5, a hölgyeknél 4x6 kilométer. A négy fős csapatok mindegyik tagjára egy-egy fekvő és álló lövészet vár, ám ezúttal minden lövészetnél felhasználhatnak három póttöltényt is, amelyet azonban csak egyesével lehet betölteni a fegyverbe. Büntetőkört csak akkor kell futni, ha nyolc lövésből sem sikerül eltalálni mind az öt korongot. Viszont, ha erre sor kerül, az már sokkal nagyobb büntetés, mint az egyéni versenyeken, hiszen a háromszori újratöltés és utána a célzás és a lövés is hosszú másodperceket vesz igénybe. Ebben a versenyszámban az elsőként célba érő váltó szerzi meg az aranyérmet.

LEGUTÓBBI GYŐZTESEK
Versenyszám Olimpiai bajnok (2006) Világbajnok (2009) Világkupa-győztes (2009)
Férfi 10 km Sven Fischer (német) Ole Einar Björndalen (norvég) Ole Einar Björndalen (norvég)
12.5 km Vincent Defrasne (francia) Ole Einar Björndalen (norvég) Ole Einar Björndalen (norvég)
15 km Michael Greis (német) Dominik Landertinger (osztrák) Dominik Landertinger (osztrák)
20 km Michael Greis (német) Ole Einar Björndalen (norvég) Michael Greis (német)
Váltó Németország Norvégia Ausztria
Női 7.5 km Florence Bavarel-Robert (francia) Kati Wilhelm (német) Helena Jonsson (svéd)
10 km Kati Wilhelm (német) Helena Jonsson (svéd) Kati Wilhelm (német)
12.5 km Anna Carin Olofsson (svéd) Olga Zajceva (orosz) Helena Jonsson (svéd)
15 km Szvetlana Ismuratova (orosz) Kati Wilhelm (német) Magdalena Neuner (német)
Váltó Oroszország Oroszország Németország

 

A PROGRAM
Versenyszám Férfiak   Nők  
Sprint február 14., vasárnap 20:15 február 13., szombat 22:00
Üldöző február 16., kedd 21:45 február 16., kedd 19:30
Egyéni ind. február18., csütörtök 22:00 február 18., csütörtök 19:00
Tömegrajtos február 21., vasárnap 19:45 február 21., vasárnap 22:00
Váltó február 26., péntek 20:30 február 23., kedd 20:30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik