Alpesisí-vk: Vonn rekordot beállítva nyert, Miklós 17.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.09. 14:18
null
Lindsey Vonn összességében pályafutása 72. vk-sikerét aratta (Fotó: AFP)
A szakági címvédő Lindsey Vonn nagy fölénnyel nyerte szombaton a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Zauchensee-ben rendezett lesikló viadalát, amelyen Miklós Edit a 17. helyen végzett.

A 31 éves amerikai 36. alkalommal nyert lesikló vk-versenyt, sikerével pedig beállította az osztrák Annemarie Moser-Pröll rekordját.

A viadalt eredetileg St. Antonban rendezték volna, de a hó hiánya miatt Zauchensee-be tették át, ahol a megszokottól eltérően nem egy futamban, hanem két versenyen, rövidített pályán (1380 méter) mérték össze tudásukat a résztvevők, s az első csúszás után csak a legjobb 30 folytathatta a második szakaszban.

Miklós Edit az első futamban többször hibázott, de a 24. helyen így is továbbjutott, a második viadalon pedig hatodikként rajtolva, nagyszerű teljesítménnyel ért el olyan időeredményt, amelynek köszönhetően hét pozíciót javított, s értékes vk-pontokat szerzett.

„Ez egy sokkal jobb csúszás volt, az időmön is látszik, hogy jobban sikerült, ugyanakkor megint hibáztam, ráadásul ugyanott, mint az első futamon, csak most nem olyan nagyot” – értékelt az MTI-nek a verseny után a 27 éves csíkszeredai születésű magyar síző.

„Egyfajta vigasz ez a számomra, mert jól átjöttem azon a helyen, ahol az első versenyen majdnem elestem, tehát úgy hiszem, sikerült fejben rendbe tennem a dolgokat” – mondta.

A lesikló viadal első szakaszában a svájci Lara Gut kiesett, ő lehetett volna Vonn egyik legnagyobb ellenfele, a norvég Lotte Smiseth Sejerstedet pedig súlyos bukás után mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A versenyzők közül a folytatásban is többen hibáztak, az első futamban harmadik liechtensteini Tina Weirather például azért csúszott le a dobogóról, mert másodszorra már nem tudott végigmenni a rövid, ám annál nehezebbnek bizonyuló pályán.

Vonn összességében pályafutása 72. vk-sikerét aratta, ezzel az összetett pontversenyben feljött a második helyre, a szakági rangsorban pedig négyből három versenyt megnyerve vezet. Utóbbi listán a hazai szurkolók örömére most harmadik osztrák Cornelia Hütter a második, Miklós Edit pedig az amerikai Laurenne Ross-szal holtversenyben 17.

A zauchensee-i kétfutamos lesiklást a kanadai Larisa Yurkiw zárta a második helyen. A női vk-sorozatban legutóbb 14 évvel ezelőtt, a svédországi Aaréban rendeztek ilyen lebonyolítású lesikló-viadalt.

Vasárnap szuper-óriáműlesiklásra kerül sor Zauchensee-ben, az eseményt élőben közvetíti az M4 Sport.

„Nem a rekorddöntés volt az elsődleges célom, csupán nyerni szerettem volna. Ennek ellenére hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy beállítottam Annemarie Moser-Pröll rekordját. Ez így tényleg egy tökéletes nap volt számomra. Nagyon kemény verseny volt, főleg azért, mert tele volt a pálya bukkanókkal és gödrökkel. Mindennek tetejébe a látási viszonyok is kedvezőtlenek voltak, így alaposan meggyűlt a bajunk a körülményekkel. A második futamban, az volt a célom, hogy biztonságosan célba érjek, nem akartam semmi különlegeset csinálni – mondta a vk-győztes Lindsey Vonn, aki Miklós Editről is elmondta a véleményét. – Már Tavaly is remekül síelt a vk-állomásokon, St. Moritzban pedig már a dobogóra is felállhatott. Úgy gondolom idén még a tavalyinál is összeszedettebben versenyez. Annak ellenére, hogy ebben a szezonban még nem sikerült az első háromban végeznie, nagyon jó formában van és napról napra egyre jobb teljesítmény nyújt.”

ALPESISÍ-VK, ZAUCHENSEE
női lesiklás (élcsoport):

1. Lindsey Vonn (amerikai) 2:11.17 perc (1. futam: 1:04.94/2. futam: 1:06.23)
2. Larisa Yurkiw (kanadai) 2:12.17 (1:05.85/1:06.32)
3. Cornelia Hütter (osztrák) 2:12.83 (1:05.92/1:06.91)
...17. Miklós Edit 2:14.53 (1:07.07/1:06.23)
Az összetett vk állása 16 futam után (még 25 van hátra): 1. Lara Gut (svájci) 653 pont, 2. Vonn 600, 3. Frida Hansdotter (svéd) 521, ...54. Miklós Edit 61
A szakági vk állása 4 futam után (még 5 van hátra): 1. Vonn 300 pont, 2. Hütter 250, 3. Fabienne Suter (svájci) 200, ...17. Miklós Edit és Laurenne Ross (amerikai) 61–61

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik