Alpesisí-vk: Vonn nyerte a szuper-G-t, Miklós ezúttal kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.25. 13:33
A svájci St. Moritzban a nők szuper-G futamával folytatódott vasárnap az alpesisí-világkupa. A győzelmet az amerikai Lindsey Vonn szerezte meg, két osztrákot, Anna Fenningert és Nicole Hospot megelőzve. A nehéz pályán Miklós Edit ezúttal nem tudott célba érni.

Az első tizenöt versenyzőt követően a svéd Kajsa Kling állt az élen, de aztán az elitcsoport tagjai gyorsan átrendezték a mezőnyt. Vonn nem kevesebb mint másfél másodpercet vert a svédre, s bár Hosp több mint egy másodperccel maradt le az amerikai mögött, még ez is elég volt a második helyhez.

Végül azonban be kellett érnie a harmadik hellyel, mert honfitársnője, a szombati lesiklásban is ezüstérmes Fenninger nála is gyorsabb volt, sőt Vonntól is mindössze 24 századdal maradt el. Az osztrák lány a pálya elején fél másodperces hátrányban volt, ám a következő szakaszokon még az amerikainál is sebesebben száguldott, viszont nem annyival, hogy ledolgozza az elején összehozott különbséget.

A nehéz pályán nagyon sok volt a kieső és a kizárás, több mint húszan végezték így – köztük az összetett vk éllovasa, a szlovén Tina Maze. Sajnos Miklós Edit is, aki 45-ös rajtszámmal biztatóan kezdett, s húszhoz közeli helyezése volt az első időmérőknél, de aztán ő is kiesett.

Mostani győzelmével Vonn összetettben feljött harmadiknak, és hiába Fenninger második helye, az amerikai átvette a vezetést a szakági világkupában is az osztráktól, igaz, mindössze nyolc ponttal.

Alpesisí-vk, St. Moritz (Svájc)
NŐI SZUPER-G
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:23.55 perc
2. Anna Fenninger (osztrák) +0.24 mp
3. Nicole Hosp (osztrák) +1.10
Miklós Edit (magyar) kiesett
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 985 pont
2. Anna Fenninger (osztrák) 801
3. Lindsey Vonn (amerikai) 646
...
37. Miklós Edit (magyar) 99

Legfrissebb hírek

Véget ért Lara Gut-Behrami olimpiai bajnok alpesi síző pályafutása

Téli sportok
2026.08.05. 20:31

Kékesi Márton alpesi síző lezárta válogatottbeli pályafutását

Téli sportok
2026.06.17. 17:20

Lindsey Vonn ősszel újra sílécre állna

Téli sportok
2026.04.22. 17:40

Alpesisí-vk: Shiffrin hatodszor nyert összetettben

Téli sportok
2026.03.25. 14:14

Alpesisí-vk: Sofia Goggiáé lett a női szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje

Téli sportok
2026.03.22. 13:55

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
2026.03.21. 14:52

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30