Alpesisí-vk: újabb norvég fricska Hirschernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.22. 20:28
Kedden a férfiaknak az olaszországi Madonna di Campiglióban műlesikló-futamot rendeztek az alpesisí-világkupában. A győzelmet a norvég Henrik Kristoffersen szerezte meg két osztrákot, Marcel Hirschert és Marco Schwarczot megelőzve.

Már az első futamot is a norvég nyerte, több mint egy másodperces előnnyel Hirscher előtt. Schwarcz viszont ekkor még csak a 17. volt, s onnan jött fel remek második futammal egészen a harmadikig. Hirschert ugyan már nem tudta megelőzni, de ő sem örülhetett sokáig az első helynek, mert Kristoffersen még növelni is tudta előnyét hozzá képest.

Így a hétfői párhuzamos óriás-műlesikló futamban elszenvedett fiaskó után – Hirscher a hozzá közelebb álló versenyszámban már az első körben kiesett, s csak a 28. helyen végzett, míg az összetett világkupában őt üldöző, de a gyors számokra specializálódott Aksel Lund Svindal második helyen végzett honfitársa, Kjetil Jansrud mögött – megint egy norvég szorította le a dobogó tetejéről. Az osztrák azzal vigasztalhatta magát, hogy visszavette az első helyet az összetett világkupában, de előnye mindössze 23 pont Svindal előtt.

Alpesisí-vk, Madonna di Campiglio (Olaszország)
FÉRFI PARALEL ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Henrik Kristoffersen (norvég) 1:37.80 perc
2. Marcel Hirscher (osztrák) +1.25 mp
3. Marco Schwarcz (osztrák) +1.59
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 623 pont
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 600
3. Kjetil Jansrud (norvég) 407

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik