Alpesisí-vk: Shiffrin Leviben is lemaradt az aranyról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.11. 13:58
A finnországi Leviben női műlesiklófutammal folytatódott az alpesi sízők 2017–2018-as világkupaidénye. A győzelmet a szlovák Petra Vlhova szerezte meg.

Az összetett világkupában címvédő amerikai Mikalea Shiffrin feledtetni akarta az idénynyitó söldeni verseny kudarcát, hiszen akkor még a dobogóra sem tudott felállni. Ezúttal nem akarta a véletlenre bízni a dolgot, s már az első futamot is ő nyerte, 21 századmásodperccel megelőzve Vlhovát. Rajta kívül egyedül a svéd Frida Hansdotter tudott még egy másodpercen belülre kerülni az amerikaival szemben.

Amikor a három éllovas sorra került, akkor remek második futammal a svájci Wendy Holdener volt a legjobb, akinek 47 századmásodperc volt a hátránya Hansdotterhez képest az első futamban. A svéd lány nem is tudta megelőzni, Vlhovának viszont már nagyjából egy másodperc volt a fórja, és ezt aztán még növelni is tudta.

Mint kiderült, ez a futam Shiffrin ellen is elég volt, mert az amerikai a 21 századmásodperces előnyből 10-es hátrányt csinált, s bár ezúttal dobogóra állhatott, az első helyről megint lemaradt.

Vasárnap férfi szlalomversenyt rendeznek majd a finn városban.

 

ALPESISÍ-VK, LEVI (FINNORSZÁG)
Női műlesiklás
1. Petra Vlhova (szlovák) 1:49.98 perc
2. Mikaela Shiffrin (amerikai) +0.10 mp
3. Wendy Holdener (svájci) +1.35

 

Böngésszék téli sport adatbankunkat!
Itt találják meg az idény összes sívilágkupa-eredményét

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35
Ezek is érdekelhetik