Alpesi sí-vk: párhuzamos norvég sikerek, Hirscher búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.21. 20:25
Hétfőn a férfiaknak az olaszországi Alta Badián párhuzamos óriás-műlesikló-futamot rendeztek az alpesisí-világkupában. A győzelmet a norvég Kjetil Jansrud szerezte meg honfitársát, Aksel Lund Svindalt legyőzve a döntőben.

A vasárnapi „normál" óriás-műlesikló-versenyt követően hétfőn paralel-futamot rendeztek az olasz helyszínen, aminek a végeredménye alaposan borította a papírformát. Kezdve ott, hogy az összetett világkupa címvédője és eddigi éllovasa, az osztrák Marcel Hirscher már a 16 közé kerülésért kikapott – kaput tévesztett, s így végül a 28. helyen zárt –, s a szakág többi menője is sorban hullott el az első körben.

A norvégok viszont örülhettek, hiszen két versenyzőjük is a döntőbe került, igaz, ott sem a szakági menő, vasárnap második Henrik Kristoffersen, hanem Aksel Lund Svindal és Kjetil Jansrud. Számukra ugyan nem ismeretlen ez a műfaj, hiszen előbbi világbajnoka és olimpiai bronzérmese, utóbbi pedig olimpiai ezüstérmese az óriás-műlesiklásnak, ám mindketten legutóbb nagyjából öt éve tudtak legutóbb világkupa-versenyen a dobogóra állni.

Kettejük párharcát végül Jansrud nyerte, de Svindal is örülhetett, mert a második helyért járó 80 pontnak köszönhetően visszavette a vezetést az összetett világkupában. Ott egyébként az első négyből három versenyző a norvég csapatot erősíti, hiszen Jansrud a harmadik, Kristoffersen pedig a negyedik helyen áll. Nem mellesleg a versenyen is skandináv versenyző lett a bronzérmes, hiszen a kisdöntőt a svéd Andre Myhrer nyerte a német Dominik Schwaiger ellenében.

Alpesisí-vk, Alta Badia (Olaszország)
FÉRFI PARALEL ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Kjetil Jansrud (norvég)
2. Aksel Lund Svindal (norvég)
3. Andre Myhrer (svéd)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 600 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 543
3. Kjetil Jansrud (norvég) 407

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik