Alpesisí-vk: Hirscher világcsúccsal állt az élre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.17. 13:35
A férfiaknál az olaszországi Val Gardenában óriás-műlesikló, a nőknél a franciaországi Val d'Isére-ben szuper-G futammal folytatódott az alpesisí vk-idény. Előbbieknél a győzelmet az osztrák Marcel Hirscher szerezte meg, míg utóbbiaknál az osztrák Anna Veith ünnepelhetett.

Az osztrák hölgy Veith ezen a néven először nyert versenyt, viszont Anna Fenningerként volt ő már olimpiai és világbajnok is, de férjhezmenetele után már ezen a néven láthatjuk. Ezúttal nagyjából fél másodpercet vert a második liechtensteini Tina Weiratherre és a harmadik olasz Sofia Goggiára. A krónikához az is hozzátartozik, hogy a szombati győztes amerikai Lindsey Vonn ezúttal nem állt rajthoz, míg Miklós Edit sajnos ezúttal sem ért célba.

A férfiak versenyében Hirscher nyerte az első futamot, 17 századmásodperccel megelőzve legfőbb riválisát, a norvég Henrik Kristoffersent. A harmadik szlovén Zan Kranjecnek már három tizedmásodperces hátrányban volt, de az első nyolc egy másodpercen belülről várta a folytatást. Azonban az éllovasok nem hibáztak, sőt, Hirscher a második futamban is a legjobb időt teljesítette, így a sorrend nem változott. Az osztrák versenyző sorozatban ötödször nyerte meg az olaszországi versenyt, ami egyfajta világcsúcs is, és átvette a vezetést az összetett világkupában, igaz csak több győzelmének köszönhetően.

ALPESISÍ-VK
VAL GARDENA (OLASZORSZÁG)

Férfi óriás-műlesiklás
1. Marcel Hirscher (osztrák) 2.25:42
2. Henrik Kristoffersen (norvég) +1.70
3. Zan Kranjec (szlovén) +1.82
Az összetett vk állása:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 374 pont
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 374
3. Henrik Kristoffersen (norvég) 365

VAL D'ISÉRE (FRANCIAORSZÁG)
Női szuper-G
1. Anna Veith (osztrák) 1:05.77
2. Tina Weirather (liechtensteini) +0.48
3. Sofia Goggia (olasz) +0.51
Miklós Edit (magyar) kiesett
Az összetett vk állása:
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 521 pont
2. Viktoria Rebensburg (német) 412
3. Tina Weirather (liechtensteini) 374

74. Miklós Edit (magyar) 18


Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn ősszel újra sílécre állna

Téli sportok
2026.04.22. 17:40

Alpesisí-vk: Shiffrin hatodszor nyert összetettben

Téli sportok
2026.03.25. 14:14

Alpesisí-vk: Sofia Goggiáé lett a női szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje

Téli sportok
2026.03.22. 13:55

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
2026.03.21. 14:52

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41
Ezek is érdekelhetik