Alpesisí-vk: Cook-siker, de Hirscher az igazi győztes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 12:31
Csütörtökön a franciaországi Méribelben folytatódott az alpesi sízők világkupadöntője. Ezen a napon szuper-G-futamot rendeztek, és a férfiaknál a győzelmet a kanadai Dustin Cook, a nőknél pedig az amerikai Lindsey Vonn szerezte meg.

A férfiaknál a szakági világkupát már korábban megnyerte a norvég Kjetil Jansrud, így a futamnak inkább az összetett szempontjából volt nagy jelentősége. Nem csoda, hogy ott volt a rajtnál az általában csak óriás-műlesiklásban és szlalomban jeleskedő Marcel Hirscher is, és a világkupában vezető osztrák hatodikként indulva át is vette a vezetést.

Igaz, a rögtön utána induló francia Brice Roger rögtön egy századmásodperccel jobb időt ment, ám kiindulási alapnak így is nagyon bíztató volt a helyzete. Sokáig a második helyen állt, majd a 12-es rajtszámmal induló Cook szorította eggyel hátrébb, miután nyolc századdal az élre tudott állni.

Később 17-essel startolt Jansrud, akinek ezek után győznie kellett volna, hogy minimális esélye maradjon az összetett diadalhoz. A norvég sokáig nem is állt rosszul, de végül öt századmásodperccel lemaradva ő is csak második lett. Mivel az élmezőny sorrendje a továbbiakban már nem változott, ő 80, Hirscher pedig 50 pontot kapott, s ezzel nem módosult kettejük között a 36 pontnyi különbség. Márpedig a hátralévő két versenyszám az osztrák felségterülete, Jansrud műlesiklásban nem is indul, így még akkor is nehéz lenne fordítania, ha Hirscher mindkét hátralévő számban kiesik.

A nőknél a Fenninger, Vonn, Maze trió versenyfutásáról szólt a mai futam, hiszen előbbi kettő a szakági kristálygömbért, Anna Fenninger és Tina Maze pedig az összetettért harcol. Közülük először az osztrák ért célba, s vette át a vezetést, az amerikaitól azonban fél másodpecet kapott, s ezzel eldőlt, hogy a lesiklás után ebben a szakágban is Lindsey Vonn lett az idény legjobbja, a fordításhoz ugyanis Fenningernek kellett volna előrébb végeznie.

Az osztrák azzal vigasztalódhatott, hogy a szlovén viszont kikapott tőle – harmadik lett –, így 12 pontról megint 32-re nőtt közöttük a különbség összetettben. Szombaton szlalomban Maze jócskán faraghat ezen, de a döntő kettejük között mindenképpen a vasárnapi óriás-műlesiklás lesz majd.

Alpesisí-vk-döntő, Méribel (Franciaország)
FÉRFI SZUPER-G
1. Dustin Cook (kanadai) 1:06.04 perc
2. Kjetil Jansrud (norvég) +0.05 mp
3. Brice Roger (francia) +0.08
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1298 pont
2. Kjetil Jansrud (norvég) 1264
3. Alexis Pinturault (francia) 924
A SZAKÁGI VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Kjetil Jansrud (norvég) 605
2. Hannes Reichelt (osztrák) 511
3. Guillermo Fayed (francia) 389

NŐI SZUPER-G
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:07.70 perc
2. Anna Fenninger (osztrák) +0.49 mp
3. Tina Maze (szlovén) +0.80
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Anna Fenninger (osztrák) 1453 pont
2. Tina Maze (szlovén) 1421
3. Lindsey Vonn (amerikai) 1042
...
48. Miklós Edit (magyar) 125
A SZAKÁGI VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 540
2. Anna Fenninger (osztrák) 512
3. Tina Maze (szlovén) 390
...
45. Miklós Edit (magyar) 9

Legfrissebb hírek

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
2025.12.28. 16:59

Alpesisí-vk: Tóth Zita 43. lett Courchevelben

Téli sportok
2025.12.16. 20:32
Ezek is érdekelhetik