Alpesisí-vb: Maze második aranyát szerezte Beaver Creekben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.09. 23:16
Az Egyesült Államokbeli Beaver Creekben folytatódott az alpesisí-világbajnokság. Hétfőn a női alpesi összetettet rendezték meg, amelyben a szlovén Tina Maze győzött két osztrák, Nicole Hosp és Michaela Kirchgasser előtt. Miklós Edit a lesiklás után visszalépett.

Az első futamot a lesiklás világbajnoka, Maze nyerte, igaz, mindössze két századmásodperccel az ott bronzérmes svájci Lara Gut előtt, míg a szuper-G aranyérmese, az osztrák Anna Fenninger 26 századdal a harmadik helyre szorult.

Mindössze huszonheten teljesítették a lesikló pályát, s köztük volt Miklós Edit is, aki két és fél másodperces hátránnyal, tizenhatodik idővel ért célba. Ezek után azonban úgy döntött, hogy inkább pihenteti a lábát az óriás-műlesiklásra, így a mostani szlalomtól visszalépett.

Az első futamban nyolcadikként záró osztrák Michaela Kirchgasser produkálta a legjobb időt a műlesiklás során, s 1.29 másodperccel vette át a vezetést honfitársnőjétől, Kathrin Zetteltől. A hazaiak legnagyobb reménysége, Lindsey Vonn viszont rálépett egy kapura és kiesett. A szlovén Ilka Struhec és a norvég Ranghild Mowinckel ugyan végig ment, de csak a két osztrák mögé tudtak bejönni.

A harmadik osztrák, Nicole Hosp viszont 43 százados előnyéből tizenhármat meg tudott őrizni, így ő vette át a vezetést, s ekkor három osztrák került az élre. Jött a negyedik osztrák, Fenninger, ő azonban csak a harmadik helyre tudott bejönni, így Hosp érme vált ekkor biztossá.

És miután Gut a célba ért, már Kirchgasseré is, mert ő csak a negyedik időt produkálta. Már csak Maze volt hátra, ő kilenc tizedmásodperces előnnyel indult, ám az első időmérőnél hat tizedet ebből el is adott. Azonban a pálya maradék kétharmadán már csak egyet, így végül 22 százados előnnyel már a második világbajnoki címét nyerte, s tegyük hozzá, a harmadik számban mindössze három századdal szorult a második helyre. Sokoldalúságát jelzi, hogy ez már a negyedik szakág, amelyben világbajnok lett, hiszen korábban óriás-műlesiklásban és szuper-G-ben is volt már aranyérmes.

Alpesisí-vb, Beaver Creek (Egyesült Államok)
NŐI ALPESI ÖSSZETETT
1. Tina Maze (Szlovénia) 2:33.37 perc
2. Nicole Hosp (Ausztria) +0.22 mp
3. Michaela Kirchgasser (Ausztria) +0.35
4. Anna Fenninger (Ausztria) +0.89
5. Lara Gut (Svájc) +0.94
6. Kathrin Zettel (Ausztria) +1.64
Miklós Edit (Magyarország) a lesiklás után visszalépett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik