Alpesisí-vb: két svájci érem a férfiak lesiklóversenyén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 20:45
Az egyesült államokbeli Beaver Creekben folytatódott az alpesisí-világbajnokság. Szombaton a férfi lesiklást rendezték meg, amelyen a svájci Patrick Küng győzött az amerikai Travis Ganong és egy másik svájci, Beat Feuz előtt.

Az amerikai Jared Goldberg teljesítette először a pályát, de az első komolyabb időt a hármas rajtszámú svájci Carlo Janka érte el, megadva az alaphangot honfitársainak. Ugyan a hatodikként rajtoló francia Adrien Theaux négy századmásodperccel nála is gyorsabb volt, tőle pedig a tízes rajtszámú amerikai Steven Nyman vette át a vezetést.

A szuper-G-ben Vancouverben olimpiai bajnok, de sérülése után csak a vb-n visszatérő norvég Aksel Lund Svindal is csak a második helyre volt jó az amerikai mögött, s már úgy tűnt, hogy a legjobbak csoportjának rajtjáig már nem is változik a sorrend, ám a 15-ös rajtszámú Feuz végül három századmásodperccel Nymannél is gyorsabb volt.

Az idényben eddig a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó olasz Dominik Paris volt az elit első versenyzője, de ezúttal messze a vert mezőnyben végzett. Nem így a francia Guillermo Fayed, aki Feuz és Nyman mögé, a harmadik helyre érkezett. Nem ment a szakági világkupában vezető norvég Kjetil Jansrudnak sem, viszont jött egy újabb svájci, Küng, aki jó három tizeddel verte meg honfitársát, átvéve tőle a vezetést.

Két osztrák, Matthias Mayer és Hannes Reichelt ellenben éppen csak befért az első tízbe, s a szakági legjobbak sorát Ganong zárta, aki viszont remek sízéssel be tudott ékelődni a két svájci közé.

Bár összesen 48 indulója volt a versenyszámnak, az első hat sorrendje ezek után már nem változott. Az első tízbe még ketten is be tudtak kerülni: a cseh Ondrej Bank, akinek több részideje még az éllovas Küngénél is jobb volt, de a végén csak a hetedik idő lett az övé, majd 35-ös rajtszámmal jött a negyedik amerikai, Andrew Weibrecht aki a kilencedik helyen zárt – így az osztrákok némi meglepetésre kiszorultak a tízből.

Alpesisí-vb, Beaver Creek (Egyesült Államok)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Patrick Küng (Svájc) 1:43.18 perc
2. Travis Ganong (Egyesült Államok) +0.24 mp
3. Beat Feuz (Svájc) +0.31
4. Steven Nyman (Egyesült Államok) +0.34
5. Guillermo Fayed (Franciaország) +0.39
6. Aksel Lund Svindal (Norvégia) +0.45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik