Alpesisí-vb: az olasz Paris volt a legszuperebb Svédországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.06. 13:39
A svédországi Aréban a férfi szuper-G-vel folytatódott az alpesisí-világbajnokság. Az aranyérmet az olasz Dominik Paris szerezte meg.

Borzasztóan nehéz – már-már óriás-műlesiklásba hajló – pályát tűzött a norvégok edzője, ami alaposan feladta a leckét a versenyzőknek, akik hibátlanul csak lassabb tempóban tudták teljesíteni, akkor viszont nem volt elég gyors a sebességük. Így inkább azok tudtak érvényesülni, akik kockáztattak, és ehhez képest kevesebbet rontottak.

Közülük a harmadikként rajtoló Paris volt az, aki a leggyorsabbként a legkevesebbet rontotta – bár többen is veszélyeztették, ők a legvégén nem tudták vele tartani a tempót. Így járt az osztrák Vincent Kriechmayr és a francia Johan Clarey is, akik az utolsó időmérő pontnál csak minimális hátrányban voltak vele szemben, ám aztán mégsem tudtak közelebb kerülni az éllovashoz. Pedig volt olyan versenyző, aki a végén négy tizedmásodpercet is hozott az olaszon.

Így viszont az osztrák és a francia végül 9 századmásodperces hátránnyal holtversenyben ezüstérmes lett. A pálya egyébként alaposan megtizedelte az indulókat, az első harminc közül kilencen (azaz gyakorlatilag majdnem a mezőny harmada) nem tudták befejezni a pályát, ezért szerencse, hogy tulajdonképpen baleset nélkül befejeződött a viadal.

ALPESISÍ-VB, ARE (SVÉDORSZÁG)
Férfi szuper-G
1. Dominik Paris (olasz) 1:24.20 perc
2. Johan Clarey (francia) és Vincent Kriechmayr (osztrák) +0.09 mp

Legfrissebb hírek

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
9 órája

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16
Ezek is érdekelhetik