ZS. B. 2020.07.30 18:22 Frissítve: 2020.07.30 18:35

Alpesi sí: visszahívták a Magyar Síszövetség teljes elnökségét

A Magyar Síszövetség küldöttgyűlése csütörtökön váratlanul visszahívta a teljes elnökséget. A leváltott elnök, Miklós Edit értetlenül áll a történtek előtt, hiszen senki sem fogalmazott meg szakmai kifogást munkája kapcsán.

A Magyar Síszövetség küldöttgyűlése csütörtökön váratlanul visszahívta a teljes elnökséget (Fotó: Nemzeti Sport)

 

Hosszas huzavona és jogi bonyodalmak után a Fővárosi Törvényszék másodfokú végzése végül 2018 decemberében megerősítette a Magyar Síszövetség elnöki pozíciójában a korábban megválasztott Miklós Editet, aki azóta vezette a szervezetet. Az elmúlt bő másfél évben úgy tűnt, visszatér a béke és stabilizálódik a szövetség helyzete, a csütörtöki küldöttgyűlésen azonban 28 igen, 11 nem és 6 tartózkodás szavazattal váratlanul a teljes elnökséget visszahívták a klubok képviselői. Miklós Edit a Nemzeti Sportnak elmondta, nem tudja mire vélni a fordulatot:

„Fogalmam sincs, mi áll a döntés hátterében, hiszen a küldöttgyűlés előbb elfogadta az elnökség szakmai beszámolóját, majd két napirendi ponttal később visszahívta az elnökséget... Elképzelni sem tudom, milyen indokkal, hiszen szakmailag jól végeztük a dolgunkat, és ezt az eredmények is igazolják. Vörös Virág az én elnökségem alatt szerezte meg a történelmi jelentőségű első világkupapontokat női síugrásban, vannak jó eredményt elérő biatlonosaink és Tóth Zitára is büszkék lehetünk, aki kiemelkedően teljesített az ifjúsági téli olimpián. Váratlanul ért tehát a döntés, mert úgy érzem, szakmailag jól dolgoztunk, és a MOB, valamint az EMMI részéről is folyamatosan pozitív visszajelzéseket kaptunk – nem tudom, mit tehettem volna még. Sportoló vagyok, a sportolókért jöttem ide, és a legjobb tudásom szerint, minden energiámat beleadva vezettem ezt a szövetséget.”

A szövetség új küldöttgyűlést hív össze szeptember 11-re, a történek után azonban Miklós Edit valószínűleg nem indul újra az elnöki pozícióért. Elárulta, voltak többen, akik áskálódással próbálták hátráltatni a munkáját, és valószínűleg ők győzték meg az ellene szavazó klubok képviselőit a váltásról. A következő elnökválasztásig tartó köztes időszakban Dr. Bartha Csaba irányítja a szövetséget.

2020.09.21 09:35:42

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Jászapáti Petra short trackes létére három aranyat nyert a pályakerékpáros ob-n – és levonta a tanulságokat is.

2020.06.08 09:01:13

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Nem teherként éli meg, saját magát motiválja azzal az olimpiai bajnok, hogy kimondja: újrázni akar 2022-ben, Pekingben.

2020.03.06 23:39:05

Téli sportok BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. Mikaela Shiffrin azt is jelezte, van ereje, kitartása s talán hite is visszafordulni és megkeresni a kivezető ösvényt, hogy elérjen a napsütötte sávig.

2020.02.10 15:23:43

Téli sportok SZABÓ GÁBOR

Király Ede és a Nagy testvérek párosa is győzött Oslóban, majd a londoni vb-n sem maradtak érem nélkül.

2020.02.07 20:40:59

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Gyerekkoromban engem is büntettek meg a szüleim, de ez nem azt jelentette, hogy nem szeretnek.”