Alpesi sí: törölték a lesiklásokat Lenzerheidében

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 14:45
A svájci Lenzerheidében szerdán kezdődött volna az alpesi sízők világkupadöntője, de a nagy köd miatt végül törölték a versenyt. A szervezők döntésének értelmében a versenyt nem próbálják meg lebonyolítani másik napon, ami azt jelenti, hogy a férfiaknál a norvég Aksel Lund Svindalé lett a lesiklószakág idei kristálygömbje.
A férfiak lesiklását eredetileg délelőtt 9.30-kor kellett volna elkezdeni, de előbb ennek rajtját, majd később a 11.30-as női lesiklás kezdetét is folyamatosan halasztották, végül kora délután mindkét futamot törölték. A szervezők egyben arról is döntöttek, hogy a versenyeket nem pótolják – a pénteki csapatverseny időpontja jöhetett volna szóba –, így a szakági győzelmet az eddigi éllovas norvég Aksel Lund Svindal gyűjtötte be. A norvég azonban nem örülhet maradéktalanul, mert az összetettben a vk-címre is lett volna esélye, amelyben 149 pont a hátránya az osztrák Marcel Hirscherrel szemben. A verseny elmaradásával viszont minimálisra csökkent az esélye arra, hogy a hátrányát ledolgozza. A döntést az összetett világkupát már megnyerő Tina Maze is nagyon bánta, hiszen a hölgyek kristálygömbje így a jelenleg sérült amerikai Lindsay Vonné lett, aki csupán egy ponttal előzte meg Mazét. Ebben a szakágban Miklós Edit a 34. helyen zárt. FÉRFIAK. A LESIKLÓ-VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:

1. Aksel Lund Svindal (norvég) 439
2. Klaus Kröll (osztrák) 381
3. Dominik Paris (olasz) 378
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1375
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 1226
3. Ted Ligety (amerikai) 922
NŐK. A LESIKLÓ-VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 340
2. Tina Maze (szlovén) 339
3. Maria Höfl-Riesch (német) 272
...
34. Miklós Edit (magyar) 26
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 2154
2. Maria Höfl-Riesch (német) 1065
3. Anna Fenninger (osztrák) 984
...
90. Miklós Edit (magyar) 26

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik