Alpesi sí: Miklós Edit szalagsérülést szenvedett, veszélyben az olimpia

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2018.01.13. 16:43
Mint beszámoltunk róla, Miklós Edit súlyos balesetet szenvedett Bad Kleinkirchheimben, a női alpesi síelők szuperóriás-műlesikló világkupafutamán. Kaszó Klára, a versenyző menedzsere elmondta, hogy versenyzőnk jobb térde sérült meg, de az előzetes hírekkel ellentétben nem ájult el a baleset során.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos térdsérüléseket Miklós Edit, ám visszatérése után sokáig úgy tűnt, ismét százszázalékos állapotban vehet részt az olimpián. A világkupa Bad Kleinkirchheimben tartott szuper G-futamán viszont ismét megsérült, így erősen kérdéses a pjongcsangi szereplés.

„Biztos, hogy szalagsérülése van, de a pontos diagnózist még nem ismerjük – mondta el a Nemzeti Sportnak Kaszó Klára. Most vizsgálják, kicsit később többet fogunk tudni. A legnagyobb kérdés, hogy meg kell-e operálni. Ha csak a belső szalag sérült meg, akkor nem biztos, ha a keresztszalag, akkor igen. Telefonon beszéltünk Edittel, aki nem emlékszik pontosan, mi történt, csak annyit érzett, mintha valami elvitte volna a lábát. Noha a tévén nagyon rosszul nézett ki a célba érés, nem vesztette el az eszméletét. Nemrég azzal biztattam, hogy a tavalyi év után 2018 csak jobb lehet – hát, nem tartott sokáig…”

„A célegyenes előtt túl közel ment az egyik kapuhoz, korrigált, de úgy érezte, mintha valami elvitte volna a lábát – mondta Stark Márton szövetségi kapitány. – Ezek után nem akarta megterhelni a jobb térdét, és ezért csak úgy tudott megállni a célban, hogy eldőlt. A jobb lábában fájdalmat érzett, a bal lába szerencsére sértetlen maradt. Pozitívak vagyunk, és reméljük, semmi olyan komoly sérülés nem történt, ami miatt ki kell hagynia az olimpiát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik