Alpesi sí: Maze sikere új rekordot ér, Miklós eddigi legjobbja

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 12:30
null
Tina Maze érkezik az eredményhirdetésre (Fotó: Action Images)
A németországi Garmisch-Partenkirchenben a nők lesiklóversenyével folytatódott az alpesisí-világkupa. A győzelmet a szlovén Tina Maze szerezte meg az amerikai Laurenne Ross és a német Maria Höfl-Riesch előtt. Miklós Edit pályafutása legjobb helyezését elérve a 18. helyen zárt.


Az első komolyabb időt a negyedikként induló osztrák Regina Sterz érte el, nála jobbat aztán a tízes rajtszámú Anna Fenninger tudott produkálni, ő viszont nem örülhetett sokáig, mert a rögtön utána következő olasz Daniela Merighetti 23 századmásodperccel nála is gyorsabb volt.

Ezután hosszabb időre leállt a verseny, mivel az amerikai Alice McKennis olyan súlyosan bukott, hogy mentőhelikopterrel kellett elszállítani a pályáról. Amíg azonban állt a verseny, jelentősen javultak a látási körülmények, így a svájci Lara Gut alaposan, 82 századdal megjavította az addigi legjobb időt.

Ezután következett a legjobbak csoportja, akik közül a pénteki szuper-G-t megnyerő liechtensteini Tina Weirather negyed másodperccel elmaradt Guttól, A másik Tina, Maze viszont újabb 74 századot faragva átvette a vezetést.

Az amerikai Julia Mancuso is majd' egy másodpercet kapott tőle, így csak a harmadik helyet vette át. Aztán onnan is leszorult, mert Höfl-Riesch, aki sokáig Maze idejét szorongatta, végül fél másodperces hátránnyal a második idővel ért célba.

Az amerikai Stacey Cook a hatodik, az újdonsült világbajnok francia Marion Rolland pedig hetedik lett, s ezzel a szakág legjobbjai be is fejezték a szereplést. Ezúttal azonban nem értek véget ennyivel az izgalmak, mert 26-os rajtszámmal következett még Laurenne Ross, aki ugyan 39 századdal elmaradt Maze idejétől, a második helyet azonban így is át tudta venni.

Tíz indulóval később jött Miklós Edit, aki a pálya közepén még a hatodik idővel is állt, végül 1.97-es hátránnyal élete eddigi legjobb vk-helyezését elérve lett 18. A magyar lány teljesítményéért 13 vk-pontot kapott, azaz éppen megduplázta az idényben eddig megszerzett mennyiséget. Ezzel a 89. helyre jött fel az összetett világkupában és a szakági listán is a 34.

Maze a sikeréért száz egységet kapott, amivel átlépte a 2000 pontos álomhatárt, s megdöntötte az osztrák Hermann Maier által tartott eddigi rekordot. Mivel még hét verseny hátra van a szezonban, könnyen megjósolható, hogy a mostani 2024 pont sem a végállomás még.

Alpesisí-vk, Garmisch-Partenkirchen (Németország)
NŐI LESIKLÁS
1. Tina Maze (szlovén) 1:40.46 perc
2. Laurenne Ross (amerikai) +0.39
3. Maria Höfl-Riesch (német) +0.50
...
18. Miklós Edit (magyar) +1.97
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 2024 pont
2. Maria Höfl-Riesch (német) 970
3. Anna Fenninger (osztrák) 784
...
89. Miklós Edit (magyar) 26

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik