MTI 2019.02.01 18:11 Frissítve: 2019.02.01 20:37

Alpesi sí: Vonn nem bírja tovább, a vb után visszavonul

Bejelentette visszavonulását az olimpiai bajnok amerikai alpesi síző, Lindsey Vonn, akinek a jövő kedden kezdődő világbajnokság lesz pályafutása utolsó állomása.

Lindsey Vonn mégis befejezi (Fotó: AFP)

„El kell fogadnom, hogy nem folytathatom a sízést. A világbajnokságon lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban indulok, ezek lesznek az utolsó versenyeim” – jelentette ki a 34 éves sportoló a svédországi Aréban sorra kerülő esemény előtt.

Vonn eredetileg úgy tervezte, hogy a szezon végén vonul vissza, de közvetlenül az idény kezdete előtt térdsérülést szenvedett egy edzésen, emiatt januárig nem versenyezhetett. Mivel így kénytelen volt kihagyni kedvenc világkupaversenyét, a Lake Louise-it, ezért novemberben úgy határozott, a következő szezonban a kanadai viadalon vesz búcsút a sportágtól. Most azonban úgy döntött, hamarabb szögre akasztja a sílécét.

A sportág egyik legnépszerűbb alakja pályafutása során rengeteg sérüléssel bajlódott, 2007-ben elszakadt a térdszalagja, s a 2014-es szocsi játékokat is sérülés miatt kellett kihagynia. Legnagyobb sikerét a 2010-es, vancouveri olimpián érte el, amelyen lesiklásban arany-, szuper-óriásműlesiklásban bronzérmes lett. Tavaly februárban Pjongcsangban lesiklásban szintén harmadikként zárt, a világbajnokságokon hétszer állhatott dobogóra, kétszer a legmagasabb fokára, méghozzá 2009-ben, amikor mindkét gyorsasági számot megnyerte a franciaországi Val d'Isere-ben.

Vonn a világkupa történetének legeredményesebb női versenyzője 82 futamgyőzelemmel, de visszavonulása azt jelenti: nagy célját nem sikerült elérnie, hogy az örökranglistát 86 diadallal vezető svéd Ingemar Stenmarkot megelőzze.

Nemcsak Vonn-nak jelenti a búcsút a vb, ugyanis a norvégok kétszeres olimpiai bajnoka, Aksel Lund Svindal hétfőn jelentette be, hogy Aréban indul utoljára.    

2020.03.06 23:39:05

Téli sportok BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. Mikaela Shiffrin azt is jelezte, van ereje, kitartása s talán hite is visszafordulni és megkeresni a kivezető ösvényt, hogy elérjen a napsütötte sávig.

2020.02.10 15:23:43

Téli sportok SZABÓ GÁBOR

Király Ede és a Nagy testvérek párosa is győzött Oslóban, majd a londoni vb-n sem maradtak érem nélkül.

2020.02.07 20:40:59

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Gyerekkoromban engem is büntettek meg a szüleim, de ez nem azt jelentette, hogy nem szeretnek.”

2020.02.07 23:28:57

Téli sportok L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Az MOKSZ egyszerűen nem dönthetett másként.

2020.02.01 08:10:00

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Európa-verő short trackeseink kínai edzőnője mindenkinek átadná a győzelem tudományát.