Szocsi 2014: White elbukott, a svájci vb-első nyert félcsőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 19:41
Iouri Podladtchikov győzelmével ért véget a férfi hódeszkások döntője a szocsi téli olimpián. A svájci világbajnok mögött a mindössze 15 éves japán Hirano Ajumu végzett a második helyen. A kétszeres olimpiai bajnok Shaun White csak a negyedik lett.

Shaun White nagyokat rontott a döntő az első körében, és csak a 11. legmagasabb pontszámot (35.00) kapta a 12 fős mezőnyben. Ellenben a fináléba másodikként bejutó, mindössze 15 éves Hirano Ajumu remekelt, és az ő előadását értékelték a legtöbbre a pontozók (90.75).

Azt persze White is tudta, hogy, bár enyhén szólva nem sikerült a produkció, a második körben bőven lehet javítani, hiszen a két eredmény közül a jobbat veszik figyelembe a végén.

De tudta ezt a világbajnok svájci Iouri Podladtchikov is, aki az első, 86.50-et érő mutatványsorozata után a második körben fantasztikusan forgott a levegőben, és 94.75-öt ért el, átvéve a vezetést Hiranótól. Hirano ugyan javított, nem is keveset, de 93.50-mal csak az ezüstre volt jó.

Shaun White szintén javított, de a címvédő így is csak a 4. lett.

SZOCSI 2014
Hódeszka. Félcső. Férfiak

1. Iouri Podladtchikov (Svájc) 94.75
2. Hirano Ajumu (Japán) 93.50
3. Hiraoka Taku (Japán) 92.25
4. Shaun White (Egyesült Államok) 90.25
5. David Hablützel (Svájc) 88.50
6. Csang Ji-vej (Kína) 87.25

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
9 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
10 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
12 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
12 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
13 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
14 órája
Ezek is érdekelhetik