MTI 2014.03.12 18:32 Frissítve: 2015.03.03 01:34

Szocsi 2014: szakmai döntés - nincs magyar paralimpikon

Egyszerű szakmai döntés volt, hogy magyar sportoló nem vesz részt a Szocsiban zajló téli paralimpián.

 

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke az ügy hátteréről szólva a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a négy évvel ezelőtti vancouveri játékokat követően két síelő, Balogh Zsolt és Dani Gyöngyi tűzte ki maga elé, hogy ott lesz az oroszországi viadalon. Utóbbi tavaly decemberben bejelentette, hogy gyermeket vár. A látássérült Baloghhoz néhány hónappal az olimpia előtt csatlakozott a sílövő Lőrincz Krisztina, aki azonban Szocsi előtt egyetlen versenyen sem indult.

Balogh Zsoltnak nem sikerült kiharcolnia a kvalifikációt, de nehezményezte, hogy az MPB nem várta meg, Magyarország kap-e lehetőséget szabadkártyával a részvételre.

Gömöri Zsolt szép eredménynek tarja, hogy Balogh közel tudott kerülni az ötkarikás szerepléshez, de az elnökség úgy határozott, nem él a szabadkártyás indulás adta lehetőséggel. Hozzátette: az MPB-nek hosszútávon kell gondolkoznia, s az olimpiára szánt anyagi forrásból – amelyet egyetlen versenyző indulására használtak volna fel – a magyar parasícsapat felkészülését és versenyeit egészen májusig fedezni tudják.

„A paralimpiai részvételt felcseréltük más versenyekre, edzőtáborra, ahol több sportoló tud részt venni" – nyilatkozta Gömöri Zsolt. Hangsúlyozta, a szervezet célja, hogy olyan lehetőségeket teremtsen, amelyek révén szélesedik a sportágak bázisa, s több versenyző a teljesítményével harcolja ki az indulási jogot, és ne valami adományként jusson el az olimpiára. „Az MPB állásfoglalásával a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság is egyet értett" – tette hozzá.

Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke, az MPB elnökségének tagja elmondta, ha Miklós Edit sikereit nem számítják, akkor hasonló problémákkal küzdenek. Ezzel együtt ő inkább azt támogatja, hogy egy gyengébben felkészült versenyzőt is minél több viadalon el kell indítani, hiszen csak így ismerheti meg az elérendő szintet. Hozzáfűzte: reményei szerint a mostani olimpiai eredményekkel új korszakba tud lépni a szövetség, és megfelelő támogatással meg tudja valósítani elképzeléseit. Biztos abban, hogy az MPB-vel közösen szakmailag is tudják majd egymást támogatni, és a következő négy évben hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a paralimpiai mozgalom sikeresebb legyen.

Balogh Zsolt edzője, a magyar parasí-válogatottat irányító Fábián Attila megjegyezte, tanítványa rendkívül keményen dolgozott, s nem fogja feladni, a következő négy évben azért küzd majd, hogy eredményeivel vívja ki az paralimpiai indulási jogot.

Gömöri Zsolt néhány nappal ezelőtt a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság meghívására Szocsiban folytatott tárgyalásokat. A brazil szövetséggel született megállapodás értelmében a dél-amerikaiak Magyarországon tölthetnek majd néhány napot, megismerkedhetnek a hagyományosan erős hazai sportágakkal (asztalitenisz, úszás), a magyar sportolók pedig a 2016-os riói paralimpia helyszínén gyűjthetnek tapasztalatot.

2014.03.27 18:06:37

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A 30 évvel ezelőtti téli olimpia helyszínei siralmas látványt nyújtanak.

2014.03.16 16:16:54

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A sílövő Martin Fourcade három versennyel a vége előtt megnyerte az összetett világkupát.

2014.03.12 12:49:01

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

Svindal és Höfl-Riesch lett az évad a legjobb lesiklója. A német bukott, kérdéses a folytatás.

2014.03.02 17:35:58

Archív téli olimpia nemzetisport.hu

A síző szerint sportszakmailag az olimpiaihoz hasonló eredmény a Crans Montanában elért 5. hely.

2014.02.24 11:35:20

Archív téli olimpia KARÁDI ZOLTÁN

Björndalen két arannyal zárt a téli olimpián, a női curlingdöntő hat játékosa elmúlt már 37 éves.