Szocsi 2014: Ligety lett az óriás-műlesiklás óriása

Vágólapra másolva!
2014.02.19. 12:34
null
Ted Ligety 2006 után második olimpiai bajnoki címét szerezte (Fotó: Reuters)
A férfi alpesi sízők óriás-műlesiklását rendezték meg szerdán az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet az amerikai Ted Ligety szerezte meg két francia, Steve Missillier és Alexis Pinturault előtt. Farkas Norbert az 50. helyen végzett.

 

Az első futamban a tavalyi világbajnok amerikai kiemelkedett a mezőnyből, hiszen 1:21.08-as idejéhez képest egy másodpercen belül mindössze Bank tudott célba érni, de ő is 93 százados hátránnyal. Simoncellinek már 1.27-es hátránya volt, viszont mögötte nagyon sűrű a mezőny: a 13. helyen álló korábbi olimpiai bajnok osztrák Benjamin Raich is három tizedmásodpercen belül volt az olaszhoz képest.

Amikor az osztrák sorra került, akkor a norvég Henrik Kristoffersen állt az élen, de Raich 44 századdal gyorsabb volt nála. Az olasz Roberto Nani kiesett, míg a német Fritz Dopfer csak mögéjük érkezett. A francia Steve Missillier viszont parádés menettel, a legjobb második futammal, 58 századdal gyorsabb volt Raichnál is. A címvédő svájci Carlo Janka ugyanakkor kiábrándítóan siklott, és csak a hatodik helyre jött be akkor, amikor még nyolcan hátra voltak a legjobbak közül.

A múlt héten karambolozó német Felix Neureuther ideje is csak a harmadik helyre volt jó, de ő inkább műlesiklásban esélyes. Annak a számnak a másik nagy esélyese, az osztrák Marcel Hirscher is gyorsan eladta 11 százados előnyét, de végül 46 százados lemaradással a második helyre azért jó volt. A franciák üdvöskéje, Alexis Pinturaultnak már csak 16 századmásodperc lett a hátránya, viszont honfitársa, Thomas Fanara jócskán hátrakerült.

A lesiklás olimpiai bajnoka, az osztrák Matthias Mayer nagy meglepetésre lett negyedik az óriás-műlesiklás első futamában, s ezt a jó teljesítményt nem tudta még egyszer megismételni, s csak negyedikként ért célba. Simoncellinek sem ment jól, egészen a 15. helyig csúszott vissza.

Utolsó előttiként Banknak már 57 százados előnye volt, de ezt is el tudta adni, s végül majd’ ugyanennyi hátránnyal negyedikként ért célba. És akkor következett Ligety kerek másfél másodperces előnyből. Tőle szokatlan módon inkább egy biztonsági futamot ment, de ez is belefért neki, előnye ugyan folyamatosan csökkent, de a végén így is maradt neki 48 századmásodperc, így a 2006-os kombináció után második olimpiai aranyérmét ünnepelhette.

A rekordlétszámú 107 induló között ott volt a magyar Farkas Norbert is, aki 79-es rajtszámmal vágott neki a pályának, s az első futamban végül 8.69 másodperces hátránnyal az 55. helyen zárt. A második futamban már csak hetvenkilencen indulnak, miután az elsőt huszonnyolc versenyző nem tudta befejezni. A magyar fiú a második futam után végül 16.04-es hátránnyal az 50. helyen végzett.

„Nem vagyok teljesen elégedett, kicsit agresszívebben kellett volna támadnom a kapukat. A pálya ma is gyorsan romlott az elmúlt napok esőzései miatt, ez azért jócskán megnehezítette a dolgomat. A második futam jobban sikerült, köszönhetően annak is, hogy akkor már nem 79.-nek jöttem le, hanem 55.-nek” – mondta a 21 esztendős Farkas az MTI-nek, aki hozzátette, négy év múlva Pjongcsangban már szeretne a legjobb harminc közé kerülni.

Szocsi 2014
ALPESI SÍ, ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (Egyesült Államok) 2:45.29 perc
2. Steve Missillier (Franciaország) 0.48 mp hátrány
3. Alexis Pinturault (Franciaország) 0.64 mp h.
4. Marcel Hirscher (Ausztria) 0.94 mp h.
5. Ondrej Bank (Csehország) 1.00 mp h.
6. Matthias Mayer (Ausztria) 1.05 mp h.
...
50. Farkas Norbert (Magyarország) 16.04 mp h.








Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik