Szocsi 2014: célfotós bukás, a világbajnok nyert síkrosszban

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 12:05
null
A franciák taroltak az olimpia egyik leglátványosabb versenyszámában (Fotó: Reuters)
Jean-Frédéric Chapuis győzelmével ért véget Szocsiban a férfiak síkrossz versenyszáma. A világbajnok francia mellett két további honfitársa fért fel a dobogóra. A négyes döntőnek egy kanadai, Brady Leman volt még a tagja, aki azonban a verseny közepén bukott, így csak negyedik lett.

Egy hete a címvédő Michael Schmid térde megsérült. A svájci még szerdán is bizakodva várta az edzéseket Krasznaja Poljanában, de aztán belátta, hogy túlságosan kockázatos lenne rajthoz állni, így inkább visszalépett a versenytől. Ezzel eldőlt, hogy új bajnokot avatnak.

A mezőnyben ott volt az összes eddigi világbajnok: a francia Jean-Frédéric Chapuis (2013), a kanadai Christopher Del Bosco (2011), az osztrák Andreas Matt (2009) és a cseh Tomás Kraus (2007, 2005). Közülük csak Matt és Chapuis élte túl a nyolcaddöntőt.

A negyeddöntő egészen különleges futammal kezdődött. Az utolsó ugrató után hárman is elestek, a svájci Armin Niederer viszont nem, így elsőként továbblépett, bár ő is csupán épphogy. Hanem a többi három versenyző csúszás közben szinte egyszerre haladt át a célvonalon, és csak célfotóval tudták eldönteni a másik továbbjutó kilétét. Az orosz Jegor Korotkov örülhetett, a svéd Victor Norberg és a finn Jouni Pellinen pedig szomorkodhatott.

A negyeddöntős célfotó
A negyeddöntős célfotó

A döntőbe végül három francia és egy kanadai kvalifikálta magát. A táv közepén eldőlt, hogy hármas európai siker születik, ugyanis a kanadai Brady Lehman bukott, és már nem tudott felzárkózni a riválisokhoz. A győzelmet végül a világbajnok címet is védő Chapuis szerezte meg.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
Síakrobatika. Férfi síkrossz

1. Jean-Frédéric Chapuis (Franciaország)
2. Arnaud Bovolenta (Franciaország)
3. Jonathan Midol (Franciaország)
4. Brady Leman (Kanada)
5. Jegor Korotkov (Oroszország)
6. Filip Flisar (Szlovénia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik