Szocsi 2014: Domracseva már a harmadik aranyát nyerte meg

2014.02.17. 16:37
null
A fehérorosz sílövő az üldözéses és a 15 km-es verseny után a tömegrajtoson is győzni tudott (Fotó: Action Images)
A női sílövők 12.5 km-es tömegrajtos versenyét rendezték meg hétfőn, a Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet a fehérorosz Darja Domracseva szerezte meg, akinek ez már a harmadik aranyérme az olimpián. Az ezüstérmes a cseh Gabriela Soukalová, a harmadik pedig a norvég Tiril Eckhoff lett.

 

Még az első lövészet előtt elesett a norvég Tora Berger, így aztán az egyik esélyes csak a mezőny után baktatva utolsóként ért az első lövészethez. Ott a sprint bajnoka, a szlovák Anastasiya Kuzmina volt a leggyorsabb, de tulajdonképpen az első húsz nagyjából együtt hagyta el a lőteret.

A második lövészetig azonban Domracseva meglépett, s egy héttagú csoport tudta csak követni 10-15 másodperces távolságból. A fehérorosz itt sem hibázott, de az üldözők létszáma négyre csökkent – Soukalová, a német Evi Sachenbacher, a finn Kaisa Mäkäräinen és a francia Anais Bescond tudott ugyancsak hibátlanul lőni.

A harmadik lövészetig a Szocsiban már két aranyat begyűjtő fehérorosz megduplázta a távolságot, így még egy lövőhiba is belefért volna neki a vezetés megtartásához. Ő azonban ekkor sem rontott, és ekkor már csak Soukalová és Sachenbacher maradt hiba nélkül az üldözők közül, csak amíg a német hátránya már több mint fél perc volt, a cseh 15 mp-re csökkentette azt.

Aztán viszont Domracseva megint összefutott egy büntetőkörnyi előnyt, ez kellett is, mert egyet elhibázott, az más kérdés, hogy Soukalová is rontott egyet, így maradt a különbség. A harmadik helyért Sachenbacherrel a norvég Tiril Eckhoff hajrázhatott. Előbbi sífutásban már két olimpiai aranyérmet szerzett (2002-ben a 4x5 km-es váltóban, 2010-ben pedig csapatsprintben), de ez a táv hosszú volt neki, a norvég előbb ledolgozta öt másodperces hátrányát, majd a végén a hajrát is jobban bírta.

Szocsi 2014
SÍLÖVÉSZET, NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Darja Domracseva (Fehéroroszország) 35:25.6 perc (1 lövőhiba)
2. Gabriela Soukalová (Csehország) +20.2 mp hátrány (1)
3. Tiril Eckhoff (Norvégia) +27.3 (1)
4. Evi Sachenbacher (Németország) +28.3 (0)
5. Teja Gregorin (Szlovénia) +39.4 (0)
6. Monika Hojnisz (Lengyelország) +54.9 (0)
Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik