Szocsi 2014: amerikai vezetés jégtáncban a rövidprogram után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.16. 19:48
Lebonyolították a jégtáncosok rövidprogramját az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. Az élen a tavalyi világbajnok amerikai Meryl Davis, Charlie White páros áll, megelőzve a címvédő kanadai Tessa Virtue, Scott Moir, illetve az orosz Jelena Ilinyih, Nyikita Kacalapov duót.

A huszonnégy páros közül az ukrán, a török, a kínai és a japán duó lett az, amely nem mutathatja be hétfő este a kűrjét. Persze ennél sokkal érdekesebb volt a felsőház alakulása. A címvédő kanadai Tessa Virtue, Scott Moir páros 76.33 pontos gyakorlatával vezetett az utolsó csoport jégre lépése előtt.

A házigazda oroszok két jobbik duója közül Jelena Ilinyih és Nyikita Kacalapov három, Jekatyerina Bobrova és Dmitrij Szolovjev pedig hat ponttal kapott kevesebbet az éllovasoknál. A britek és a második számú kanadai páros csak a középmezőnyre volt jók, viszont a francia Nathalie Pechalat és Fabian Bourzat mindössze három és fél ponttal maradt el a kanadaiaktól, így a harmadik helyre kaptak besorolást.

Utolsóként a világbajnoki címvédő amerikai Meryl Davis és Charlie White lépett a jégre, akik ezúttal is kivívták a pontozók elismerését, s gyakorlatukat két és fél ponttal értékelték többre a kanadaiaknál, így ők várhatják előnyből a hétfőn, magyar idő szerint 16 órakor kezdődő szabadkorcsolyázást, ám a különbségek kicsik, így még sok izgalom várhat ránk.

Szocsi 2014
MŰKORCSOLYA, JÉGTÁNC
Állás a rövidprogram után
1. Meryl Davis, Charlie White (Egyesült Államok) 78.89
2. Tessa Virtue, Scott Moir (Kanada) 76.33
3. Jelena Ilinyih, Nyikita Kacalapov (Oroszország) 73.04

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
16 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
17 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
20 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
20 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
21 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik