Szocsiban megnyílt az orosz front

Nem túlzás azt állítani, a szocsi téli hadjárattal Oroszország egy világhódító offenzívát, pardon, PR-kampányt kezdett meg, amelyhez fő eszközként a sportot használja.

Az olimpiát követően idén elstartol a Formula–1-es Orosz Nagydíj is (szintén Szocsiban), majd négy év múlva Oroszország rendezi a labdarúgó-világbajnokságot (amelynek egyik helyszíne természetesen Szocsi lesz).

És ha az időbeli egyezés nem tenné egyértelművé a rendezések mögötti összehangolt stratégiát, a helyszínek is ezt erősítik: nemcsak egyszerűen Szocsi városa a közös pont, hanem maguk a létesítmények is, hiszen a most felavatott Olimpiai Park körül zajlik majd az F–1-es futam utcai versenyként, és persze a Park fő elemében, az ötkarikás játékok nyitó- és záróünnepségének helyet adó Olimpiai stadionban vívják majd a futball-vb itteni meccseit is.

Miért kapott rá Oroszország így a sporteseményekre? És miért éppen Szocsi?

Az első kérdést részben már meg is válaszoltuk (és amúgy sem volt túl bonyolult): a hatalmas ország az erejét, a világban elfoglalt kiemelt(nek gondolt) pozícióját kívánja igazolni ezzel a díszszemlével, egyidejűleg természetesen gazdasági hasznot várva a rendezések infrastrukturális és marketinghozományától.

Nem véletlenül utaltam fentebb Kínára: a hasonló politikai gondolkodású szomszéd ugyanilyen elvek mentén rendezte a pekingi olimpiát, megfejelve azzal, hogy a kínai világdominanciának a technikai felkészültségen kívül az éremtáblázaton is meg kellett mutatkoznia – sikerült. Ezt a fajta erődemonstrációt az oroszok nem tudják végrehajtani (valószínűleg még a téli olimpián sem, a futball-vb-n meg biztosan nem), de ez nem is feltétlenül céljuk. Persze ha Oroszország sportkampánya e szempontból kevésbé agresszív is, mint Kínáé – hiszen Kína a világ legnagyobb népességével és második legnagyobb gazdaságával egyértelműen az első helyre akar lépni minden tekintetben, de legalábbis reális trónkövetelővé válni gazdasági értelemben is –, a lényeg azért ugyanaz: a sporton keresztül mutatni meg az ország nagyságát, vezető szerepét.

Mára a sport vált a nemzetek közötti érintkezés leginkább előtérben lévő, legnagyobb közérdeklődésben részesülő formájává, és az ebből fakadó óriási médiafigyelem magától értetődő módon magyarázza, hogy miért ezt a területet választotta mindkét ország PR-kampánya fő terepéül.

Fontos különbség azonban, hogy amíg Kína a két prominens városára, Pekingre (olimpia) és Sanghajra (Formula–1) koncentrált, addig Oroszország egy nemzetközileg relatíve ismeretlen várost helyezett a kampány középpontjába Szocsi „személyében". Nem véletlenül, persze.

Milyen sztereotípiák élnek például Moszkváról az emberekben a világ minden táján? Hideg van és nagy a bűnözés. Akarunk hát odamenni? Nem. Mi van még Oroszországban Moszkván kívül? Szibéria. Ott mi van? Még nagyobb hideg. Akarunk odamenni? Még annyira sem.

Hogy ezek a sztereotípiák igazak vagy sem, az a legkevésbé sem érdekes, hiszen a sztereotípiának éppen az a lényege, hogy akár valóságos alap nélkül is kialakít valamilyen képet a tárgyáról. Nyilván lehet próbálkozni ezek megváltoztatásával, de az oroszok inkább egy új, a fentiektől független kép kialakításába fogtak: „felépíteni" Szocsit, mint Oroszország kapuját, amely bemutatja a nagyvilágnak, hogy milyen a „nyugati", barátságos, élhető orosz föld.

Bornírt ötletnek tűnt elsőre egy tengerparti üdülőhelyre téli olimpiát szervezni, de a cél egyértelmű: kialakítani egy olyan „fogadóállomást", amely télen-nyáron várja a látogatókat, strandvárosként és síparadicsomként egyaránt funkcionál, kihasználva a Kaukázus lejtői adta lehetőségeket. Ezt szolgálja tehát a mostani olimpia: Szocsi mint márka megalapozását.

Ezért költöttek rá a nyári olimpiákat is felülmúló összegeket (még ha azoknak nagy része egyes források szerint a helyi korrupcióban folyt is el), és ennek köszönhetően ez lehet az első téli olimpia, amely gazdasági hatásaiban, a pozitív utóhasznosításban is képes lehet felnőni a többi kiemelt sportesemény, azaz a nyári olimpiák, a labdarúgó-vb-k és Eb-k mellé.

Ezt a hatást fogja aztán „szinten tartani" az ide szervezett Formula–1-es Nagydíj (amelyet kis idő múltán akár át is lehet majd költöztetni Moszkvába, Szentpétervárra vagy máshová...), és ezért vesz részt Szocsi az egész kampány csúcspontjában, a futball-világbajnokságban is, amely persze szintén igyekszik az addig felhalmozott pozitív hatásokat egyre inkább átterelni Oroszország más részeire is.

Nyilván lehetne lamentálni azon, hogy a kisebb-nagyobb szervezési hiányosságok (páros vécék és egyebek) mennyire árthatnak a teljes projektnek, de a teljes kampány időtávjában ez vélhetően csak múló problémának tűnik az orosz vezetők szemében.

Figyelem, az oroszok elindultak a spájzból...

SZABADOS GÁBOR