Kibővítik a Liverpool stadionját, még többen férhetnek be az Anfieldre – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.05. 16:18
null
A liverpooli stadion látványterve (forrás: Liverpool FC)
A Liverpool bemutatta az Anfield kibővítésére készült terveket. Annyi már látszik belőle, hogy ha a terveket elfogadja a városi tanács, majdnem 15 ezer nézővel több fog beférni a Vörösök pályájára, ezzel 58 800 nézőnek jut majd hely a 2016–2017-es szezontól.

A döntést még idén várják, valószínűleg ősszel. A bővítést Tom Doyle-ra bízták, aki már dolgozott a 2012-es londoni olimpiára és a glasgowi Hydro Arénán is.

A Liverpool igazgatója, Ian Ayre így vélekedett a bővítésről:

„Természetesen támogatnak bennünket a helyi lakosok és a vállalkozók, így meg tudjuk szerezni a szükséges földterületet. A legutóbbi 18 hónapban sokat dolgoztunk együtt a közösséggel, a helyi lakosokkal, a városi tanáccsal, és örömmel mondhatom, hogy a vállalkozásunk jól halad."

Joe Anderson, Liverpool polgármestere elmondta, hogy nagyjából 260 millió font lesz a költségvetés, és számos új munkahelyet tudnak teremteni a stadionbővítéssel.

„A stadion tervezett bővítése rendkívül fontos eleme annak az elképzelésnek, amelyet az Anfielddel kapcsolatban felvázoltunk. Szeretnénk egy olyan környezetet létrehozni itt, Liverpoolban, hogy az emberek szeretnek élni, dolgozni vagy ide látogatni. A stadion bővítési tervei fontos mérföldkövet jelentenek mindebben.”

A liverpooli stadion látványterve (forrás: Liverpool FC)
A liverpooli stadion látványterve (forrás: Liverpool FC)

 

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik