Szerbiában pofonokat osztottak az angoloknak - képek, videó

2012.10.17. 14:54
Címkék
Hogy egy U21-es meccs micsoda indulatokat tud kiváltani?! A Szerbia–Anglia Eb-selejtező arról volt hivatott dönteni, hogy melyik csapat jusson ki a kontinenstornára. Volt ott minden, hiszen az angolok otthon is, idegenben is 1–0-ra nyertek. A kruseváci közönségnél és a játékosoknál azonban elszakadt a cérna.

A szurkolók ugyanis végig huhogással hergelték a színes bőrű játékosokat, ennek pedig természetes következményeként a meccs végén kiállított Danny Rose nem is rejtette véka alá a véleményét, jól bemutatott az őt gyalázó nézőknek.

„Az egész akkor kezdődött, amikor kimentünk melegíteni – emlékezett vissza a Sunderlandet erősítő játékos. – Mondtam Steve Wigley másodedzőnknek, hogy mi történik, mire ő azt válaszolta, próbáljam túltenni magam a bekiabálásokon, majd a mérkőzés után megvizsgáljuk az esetet.”

„A drukkerek majomhuhogást utánoztak, a második félidőben pedig két alkalommal is fejbe dobtak egy kővel, amikor bedobáshoz készülődtem. Hatvan perc után már borzasztóan dühös voltam. Nagyon nehéz volt a játékra koncentrálnom, hibáztam is néhányszor. Amikor a hajrában gólt lőttünk, kiszakadtak belőlem az érzelmek. A következő dolog amire emlékszem, hogy a szerb játékosok körülvettek engem, majd verekedés tört ki a pályán” – mondta Rose.

„Nem értem, más tud tanulni a figyelmeztetésekből, ők nem. El kellene őket tiltani" – szögezte le Rose.

Utána jött az ereszd el a hajamat. Ütötték egymást, ahol érték a sportolók, az edzők, a segítők. Nehezen csillapodtak a kedélyek. Pedig a szerbeknek lett volna okuk a visszafogottságra, hiszen Michel Platini már 2011-ben figyelmeztette a szerbeket, hogy kizárja őket az UEFA az Európa-bajnokságról, ha tovább folytatják a szurkolóik a vállalhatatlan cselekedeteket.

Ne legyen illúziónk, az angolok azonnal feljelentették a házigazdákat az UEFA-nál, ráadásul megszólalt David Cameron miniszterelnök is, aki „súlyos szankciókat” kért a hivatalos szervektől...

Bunyó a pályán

És néhány kép (Action images):

Legfrissebb hírek

Kozák Luca az elődöntőben búcsúzott a toruni vb-n

Atlétika
2 perce

Simán nyert a Fradi második csapata Pécsen, de Lisztes ütésért piros lapot kapott

Labdarúgó NB II
21 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
22 perce

Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
27 perce

A Soroksár megszakította a kapott gól nélküli sorozatot, de megállítani nem tudta a Vasast

Labdarúgó NB II
32 perce

Légiósok: Bolla Bendegúz duplázott, hazai pályán nyert a Rapid

Légiósok
33 perce

Hiába vezetett a Kazincbarcika, szép gólokkal fordított az ETO FC

Labdarúgó NB I
47 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik