Sírva fakadt a kislány, amikor megtudta, hogy felvezető lesz a BL-döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 17:58
null
Madalena nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy mi lesz a jutalma (forrás: Facebook)
Deco, a Barcelona és a portugál válogatott egykori ásza volt a meglepetésvendég az egyik lisszaboni iskolában, ahol az egyik kislánynak a titkos vágyát segített valóra váltani.

A MasterCard cég adta meg a lehetőséget egy portugál kislánynak, hogy ott lehessen a felvezető gyerekek között a pályán a Bajnokok Ligája döntőjén.

A díjátadóra Decót nyerték meg. A már visszavonult középpályás álruhában érkezett abba az általános iskolába, ahová Madalena Machado jár. Decót ugyanis takarítóvá maszkírozták, aki ott csetlik-botlik az iskolában. Még a díjátadóra is betéved a gyerekek legnagyobb derültségére. Végül aztán különleges trükköket mutat be a gyerekeknek, miközben egymás után szabadul meg a sapkájától, a vendéghajától meg a bajuszától.

Madalena azért kapta a díjat, mert nagyon sok szociális segítő munkát végzett, ezért ő lesz a BL-döntő egyik felvezetőgyereke a Real Madrid vagy az Atlético Madrid játékosai mellett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik