Rooney: a kóla után a tévéműsor is ugrott

Vágólapra másolva!
2011.04.12. 12:22
Az ominózus kamerába káromkodás után a Coca-Cola szerződést bontott Wayne Rooneyval. Sőt, miután a Sky TV-n futó műsort az üdítőital-gyártó óriás támogatta, ott is véget ért Rooney szereplése. A Manchester United azonban máris mással vigasztalódik.

Hétvégén Rooneynak nem volt dolga, hiszen az „f" betűs szó kamerában kiabálásáért kiszabott két

Wayne és a Vimto (Fotó: Sun.co.uk)
Wayne és a Vimto (Fotó: Sun.co.uk)

mérkőzésre szóló eltiltása első felvonását tudta le, míg társai elkalapálták a Fulhamet (2–0). A válogatott támadó így haza látogatott Liverpoolba, ahol játszótérre vitte 17 hónapos fiát, Kait. A mindig tettre kész fotósok ekkor kapták le, amint egy doboz Vimto üdítőt tart a kezében. Más esetében ez nem lenne olyan nagy szó, Rooney esetében azonban kap némi felhangot a dolog.

A lassan televízió történeti legendává nemesedő káromkodás után ugyanis a Coca-Cola felbontotta (a cég értelmezésében: nem hosszabbította meg) évi 600 ezer fontos (kb. 180 millió forint) szponzorációs szerződését a futballistával, így Rooney a jövőben már nem lesz a Coke Zero arca. Úgy látszik gyorsan túltette magát a történteken, és lehet, hogy nem is sajnálja annyira, hogy nem kell folyton a cukormentes kólát innia. Helyette ott van a négy gyümölcsből mixelt Vimto, aminek még a doboza is sokkal vidámabb, mint a Zero komor, fekete csomagolása.

És ha már fekete: a Sky televízisó csatorna ugyancsak szerződést bontott (a cég értelmezésében: nem hosszabbította meg) Rooneyval, így véget ér a Coke Zero által támogatott, és a Sky vezetői által is rendkívül sikeresnek mondott Street Striker sorozat, melyben Rooney tehetséges, de szerény lehetőségekkel bíró gyerekek karrierjét segített beindítani.

A magunk részéről nem tartunk attól, hogy Rooney örökre támogatók nélkül marad. Ismerve a futballista marketingértékét amondóak vagyunk, számos cég érzi úgy, hogy itt a lehetőség lecsapni a világsztárra.

RÉSZLET A STREET STRIKER EGYIK EPIZÓDJÁBÓL
Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51
Ezek is érdekelhetik