Roma-Lazio: legendás balhék

Vágólapra másolva!
2011.03.13. 13:00
136. alkalommal találkozik egymással bajnoki mérkőzésen az olasz főváros két patinás klubja. Az AS Roma és az SS Lazio valamennyi mérkőzése elképesztően feszült hangulatban zajlik, amire néha a játékosok, néha a véletlen tesz rá egy nagy lapáttal.

Egyszer volt győzelem
Mindkét csapat több alkalommal is megfordult a másodosztályban, azaz a Serie B-ben, de soha nem egy időben. Kész szerencse, hogy az ilyen esetekre ott van a Coppa Italia, ami mégis lehetővé teszi a derbi tető alá hozását. Így volt ez 1971-ben, amikor a Lazio éppen a Serie B-ben vitézkedett, miközben a Roma az élvonalban küzdött. A kupában azonban ez nem számított: 1971. augusztus 29-én a két csapat történetében egyszeri alkalomként az alacsonyabb osztályú klub, ezúttal a Lazio, 1-0-ra legyőzte a magasabb osztályban játszót. A győztes gólt Ghinaglia szerezte.Egyszer volt győzelem
Mindkét csapat több alkalommal is megfordult a másodosztályban, azaz a Serie B-ben, de soha nem egy időben. Kész szerencse, hogy az ilyen esetekre ott van a Coppa Italia, ami mégis lehetővé teszi a derbi tető alá hozását. Így volt ez 1971-ben, amikor a Lazio éppen a Serie B-ben vitézkedett, miközben a Roma az élvonalban küzdött. A kupában azonban ez nem számított: 1971. augusztus 29-én a két csapat történetében egyszeri alkalomként az alacsonyabb osztályú klub, ezúttal a Lazio, 1-0-ra legyőzte a magasabb osztályban játszót. A győztes gólt Ghinaglia szerezte.

Az első halott
Sajnos a derbik velejárója az állandó erőszak a stadionban és az oda vezető utcákon egyaránt. Az olasz futball első szurkolói halálesete is egy Derby della Capitale során történt. 1979-ben egy Lazio-drukkert, Vincenzo Paparellit a szemén talált el egy, a római szektorból kilőtt rakéta. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.

A legundorítóbb drapéria
Egyik szurkolótábor sem angyalok gyülekezete, de a Lazio hívei még maguk is tesznek azért, hogy közutálatnak örvendjenek. A klubnak egyébként is állandóan szemére vetik, hogy egykor az olasz fasiszta állam kegyeltje volt, és a szurkolók egy része, mintha szeretne ennek a képnek megfelelni. Az 1998–99-es szezon egyik derbijén a Lazio egyik ultracsoportja egy 50 méter hosszú drapériát feszített ki törzshelyükön, az Északi Kanyarban (Curva Nord), amelyen ez állt: „Auschwitz a hazátok, a kemencék az otthonaitok". Máskor a Roma színes bőrű játékosait vették célba, amire a bordó-sárgák egy „Birkák vagytok, akik a juhászaikat követik" drapériával válaszoltak.

A legnagyobb balhé
2004. március 21-én a szezonban másodszor találkozott egymással a két csapat, de amikor Roberto Rosetti lefújta a találkozót, csak másfél mérkőzésnek volt eredménye. A találkozót ugyanis a lelátón elszabaduló indulatok miatt az 50. percben félbe kellett szakítani. A balhét egy futótűzként terjedő rémhír váltotta ki, miszerint valakik úgy látták, hogy egy rendőrautó halálra gázolt egy fiatal szurkolót. Valójában annyit láttak, hogy egy test fehér lepedővel van letakarva, ami igaz is volt. Csakhogy a lepedő alatt lévő fiú élt, mindössze annyi baja volt, hogy egy kicsit sokat kapott a meccs előtti indulatokat megfékezni hivatott könnygázból, és a lepedővel takarták le, hogy ne megvédjék a még a levegőben lévő anyagtól. A stadionban lévők azonban ezt nem tudták, és a helyzet olyan kaotikussá vált, hogy a Roma három vezérszurkolója bement a pályára, hogy beszéljen Francesco Tottival, az AS Roma csapatkapitányával. Totti próbálta őket megnyugtatni, a hangosbemondó is elmondta, hogy nem halt meg senki, az ultrákat azonban már nem lehetett megfékezni. A szövetség alelnöke, Adriano Galliani a pályáról telefonálva utasította Rosettit, hogy fújja le a találkozót. A meccs utáni balhéban 170 rendőr sérült meg és 13 tifosót tartóztattak le.

„Buli” van a stadionnál (2010. április)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik