Puyol barátnője szülni fog, lehet, hogy közeleg az esküvő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.05. 15:40
null
Carles Puyol és Vanessa Lorenzo (forrás: Twitter)
Vanessa Lorenzo, Puyol barátnője nagyon boldog, hiszen nagyon vágyott arra, hogy gyereket várjon, mert ahogy elmondta, „ez a legszebb ajándék, amelyet az új év hozhat nekünk."

Ahogy közeledik a szülés időpontja, Carles és Vanessa úgy készül egyre jobban a kicsi fogadására.

„Előkészülünk a baba fogadására. Ennek a lázában égek. Fel kell készülnünk az első hetekre. A gyerekszoba már nagyon cuki, és nekem nagyon tetszik. Az egészet magam terveztem, és nagyon élveztem, hogy kreatív lehetek."

A modellként dolgozó Vanessa reméli, hogy Puyol is ki fogja venni a részét az előkészületekből.

„Mindenben segítjük egymást. Nagyon jól viselem a terhességet. Sokat jógázom, és ez segít abban, hogy minden rendben legyen."

Vanessa már nagyon várja, hogy anyuka legyen.

„Szülőnek lenni felelősséget jelent, de remélem, hogy mindent meg fogok tudni oldani. Van bennem a jó reményeknek és a félelemnek egyfajta keveréke, de rendben vagyok."

Az már biztos, hogy kislány lesz a gyerek, a nevét azonban még nem döntötték el.

„Eddig ezzel még nem foglalkoztunk. Szerintem nagyon jó, hogy meglesz a saját személyisége, a saját neve, amely biztosan más lesz mint a családtagjainké."

Vanessa egy kicsit mesélt arról is, hogyan ismerte meg Puyolt.

„Vannak dolgok, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Van néhány közös barátunk, megismerkedtünk, jött egy intuíció... A házasság? Mindennek eljön a maga ideje. Egyelőre a jelenre koncentrálunk. Szeretnék otthont és családot teremteni, mert ezek a legszebb dolgok a világon."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik