Jól beivott a belga futballista, majd benzinkútba hajtott a Porschéjával - videó

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 10:53
null
Bejutott a pénztárig, de a vécéig még egy kicsit menni kellett volna (forrás: vroom.be)
Egy benzinkútba hajtott autójával Jonathan Legear, az orosz élvonalban szereplő Tyerek Groznij belga középpályása. A 25 esztendős futballista, aki egykor Juhász Roland csapattársa volt, vasárnap hajnalban csapódott egy belgiumi töltőállomásba.

Az alkohollal feltankolva volán mögé ülő Legear saját elmondása szerint nem fogyasztott sok alkoholt, „csupán” összekeverte a gáz-, és a fékpedált, ezért történt a baleset. A benzinkút szóvivője 250-300 ezer euróra becsüli a keletkezett károk értékét.

Az autó olyan erővel csapódott az üzletbe, hogy egészen a pénztárpultig jutott vele. Az egyik vevő éppen fizetett, de szerencséje volt, mert időben el tudott ugrani és csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A kétszeres belga válogatott labdarúgó vezetői engedélyét a hatóságok bevonták.

A 25 éves, Liège-ben született egykori Anderlecht-játékosnaknem ez az első autóbalesete. Három évvel ezelőtt egy diszkóból tartott hazafelé, amikor az útja egy falusiházban ért véget. Ezt is, azt is megúszta.

Feltankolt, de rossz helyre
Legfrissebb hírek

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Az IIHF fenntartja az orosz hokiválogatottakkal szembeni szankciókat

Jégkorong
2026.01.21. 22:14

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik