Mourinho füttyért ment, de tapsot kapott

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 11:44
null
De hol a fütty? - kérdezi Mou (Fotó: Action Images)
A Real Madrid portugál szakvezetője betartotta csapata hétközi, a harmadosztályú Alcoyano elleni kupamérkőzést követő sajtótájékoztatón tett ígéretét, azaz, a szombati Real–Atlético városi derbi kezdete előtt negyven perccel, 21.20-kor magányosan kivonult a Santiago Bernabéu gyepére és két percen keresztül az elégedetlenkedő Real-szurkolók haragja elé vetette magát.

Mint ismeretes, a Real Madrid Barcelonával szemben összeszedett tetemes hátránya a spanyol bajnokságban, valamint az utóbbi hetek olykor kiábrándító produkciója több szurkolónál kiverte a biztosítékot, nem egy alkalommal füttyszó kíséretében hagyták el Ronaldóék a Bernabéu gyepét. José Mourinho, ahogy általában, ezúttal is kiváló pedagógiai érzékkel kezelte a helyzetet és próbálta levenni játékosai válláról a terhet.

„Szombaton este, negyven perccel a mérkőzés kezdete előtt egyedül fogok kimenni a pályára, akik ki akarnak fütyülni, ekkor megtehetik majd" – nyilatkozta az Alcoyano elleni mérkőzést követően a portugál mester, aki be is tartotta szavát, s egy svájci óra pontosságával érkezett a beígért időpontban a pályára, de a megrendelt füttykoncert mégis elmaradt.

A stadionban helyet foglaló 3000 néző tapssal és hangos ovációval fogadta Mourinhót, a Real Madrid pedig különösebb erőlködés nélkül legyőzte az Atlético Madridot.


Legfrissebb hírek

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10
Ezek is érdekelhetik