Megölte lebénult gyermekét, majd öngyilkos lett a német olimpikon

A visszavonulása után gyógytornászként és fizioterapeutaként dolgozó Brümmer képtelen volt feldolgozni fia 2012-ben történt tragikus balesetét. Simont két évvel ezelőtt elütötte egy autó, amikor piros lámpánál ment át az úttesten. Életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, a baleset után lebénult és beszélni sem tudott. Apja nem segíthetett rajta, emiatt lelkileg összeroppant.
Február 25-én, éjjeli 3 órakor egy motoros értesítette a hatóságot egy híd közepén gazdátlanul hagyott autóról. A kiérkező rendőrök az 55 méter magas viadukt alatt megtalálták Brümmer holttestét. A családot (feleségét és másik fiát) értesítették a tragédiáról, ezt követően bukkantak a 15 éves Simon holttestére, apja saját ágyában vetett véget az életének, vélhetően megfojtotta. A nyomozók a házban búcsúlevelet is találtak.

Jürgen Brümmer az 1980-as évek egyik legjobb nyugatnémet tornásza volt. Kilencszeres bajnok, 1988-ban részt vett a szöuli olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is képviselte hazája színeit. Fizioterapeutaként válogatottaknál és futballklubnál is dolgozott, azt követően indította el saját vállalkozását.

Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben

Elhunyt Svédország egyetlen olimpiai bajnok tornásza

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya





