Megdöbbentő! Így néz ki a bombázó vb-nagykövet édesanyja – KÉPEK!

Vágólapra másolva!
2019.07.02. 09:29
null
Viktorija Lopirjova és édesanyja, Irina (Fotó: Marca)
A júliusban a 36. születésnapját ünneplő Viktorija Lopirjovát már korábban bemutattuk olvasóinknak, ezúttal a Marca az orosz szépség édesanyjára, Irinára hívta fel a figyelmet.

 

Viktoriját 2003-ban Oroszország legszebb nőjének választották meg, ezt követően modellként, színésznőként és televíziós szereplőként is tevékenykedett, sőt a Miss Oroszország szépségverseny igazgatója is volt.

A zöld szemű szépség 2007-ben egy helyi, futballal foglalkozó televíziós műsor kapcsán került először kapcsolatba a sportággal, s azóta nagy rajongó lett. Korábbi férje is labdarúgó, a Lokomotiv Moszkva csatára, Fjodor Szmolov.

(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)



A 2018-as világbajnokságon nagykövetként vett részt, népszerűsítette Rosztov és Oroszország látnivalóit és hagyományait, beszélt a város és a torna céljairól, valamint igyekezett az egészséges életmódra terelni a kilátogatókat.

A Marca ezúttal az édesanyjával készült közös képeket mutatta be – szinte hihetetlen, de az anyuka már 60 éves! A képek alapján egy 20-ast simán letagadhatna.

(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)
(Fotó: Marca)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik