Maradona szerint Pelé rossz gyógyszert vett be, mielőtt megszólalt

2012.03.15. 11:39
null
„Minek örül ez annyira?” „Hát annak, hogy én vagyok a rock‘n roll!” (Fotó: Action Images)
Címkék
Diego Maradona folytatja ádáz harcát Pelé ellen: ezúttal a brazil legenda egy merész hasonlattal alátámasztott kijelentésébe kötött bele a tőle megszokott vehemenciával.

A háromszoros világbajnok brazil géniusz a FIFA hivatalos honlapjának nyilatkozva jellemezte így önmagát: „Arra születtem, hogy futballozzak, ahogy Beethoven arra született, hogy zenét szerezzen, Michelangelo, pedig arra, hogy fessen."

Az isteni Diegónak azonban több sem kellett, és csapata, az arab emírségekbeli al-Vaszl kispadjáról lendült ellentámadásba – ugyancsak zenészeket híva „segítségül".

„Ha Pelé azt hiszi magáról, hogy a futball Beethovenje, akkor tudják mit? Én meg Ron Wood, Kieth Richards és Bono vagyok – bennem ugyanis jóval több a szenvedély.″

Bonót és a szenvedélyt egy mondatban említeni ma már merész vállalásnak számít, de a Rolling Stones két fenegyereke kétségkívül passzol a koncepcióba – ők még Maradonánál is lényegesen több illegális tudatmódosítót fogyasztottak fényes pályafutásuk során. Diego azonban nem lenne Diego, ha egy szimpla verbális jobbegyenessel beérte volna. Ő kombinációt ütött:

„Tehát Pelé azt mondja, hogy ő a foci Beethovenje. Hát én még soha nem hallottam, hogy futballpályán Beethovent játszottak volna. Szóval, ahogy már korábban is mondtam, mindig ez van, ha Pelé rossz gyógyszert vesz be – olyankor hülyeségeket beszél. Lehet, hogy véletlenül a reggeli gyógyszereit vette be este, úgyhogy legközelebb jobban tenné, ha megbizonyosodna arról, hogy a megfelelő tablettákat szedte be. Sőt, a legjobb az lenne, ha lecserélné az orvosát.″

Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
12 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
7 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
7 órája