Maradona kidobta terhes feleségét

2012.10.20. 09:39
Címkék
Diego Maradonának most lett elege. Nyolc éve már, hogy együtt volt Verónica Ojedával, most azonban megmondta a négy hónapos terhes nőnek, hogy fel is út, le is út.

Pedig rendszeresen együtt mutatkoztak, ezért látszólag egyik pillanatról a másikra történt a szétválás. Nemrég még harcosan meg is védte a nőt a gyalázkodó szurkolóktól. Maradona ráadásul azt is megmondta, hogy nem fogja engedni, hogy a gyerek az ő nevét viselje.

Állítólag Maradona korábbi felesége és két lánya rágta a sztár fülét, hogy ne adja a nevét a megszületendő gyerekhez. Ráadásul Maradona egészen Dubaiba menekült. Ennek ellenére Verónica azt mondta, hogy ettől még ugyanúgy szereti.

Ezzel természetesen még nem volt vége az ügynek, hiszen egyesek azt állítják, hogy 6 millió dollár forog kockán egy dubai számlán, nem beszélve az autókról és más értéktárgyakról. Maradona már vissza is kért egy Mini Coopert és egy BMW-t Verónicától.

A népes Maradona családban forrnak az indulatok, törvényes és törvénytelen gyerekek, exfeleségek esnek egymásnak. Nem nehéz kitalálni, hogy mindenki a sztár anyagi juttatásaira pályázik...

Akárcsak a fater... Maradona ugyanis összeveszett az apjával is. Állítólag azért, mert Diego rossz néven vette, hogy az apja fel akarta venni a kapcsolatot egyik törvénytelen fiával, az olaszországi Diego Sinagrával, aki Argentínába akar költözni, amivel nincs is gond, de azzal már annál inkább, hogy Maradona nem ismeri el saját gyerekének.

A sok telefonálgatás aztán kiverte a biztosítékot az argentinok első számú idoljában, és elhatározta, hogy nem látogatja meg az apját. Mások szerint apanázst sem fizet már az öregének, ami szintén súlyos érvágás az apának.

Ember legyen a talpán, aki kibogozza a viszonyokat, de valószínűleg hamarosan többet is meg lehet tudni az ügy(ek) hátteréről.

Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
11 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
44 perce

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája