Lotharnak elege lett, dobta fiatal modell barátnőjét

Vágólapra másolva!
2012.11.20. 13:50
null
A dobott Joanna... (forrás: perfil.com)
A jó öreg, örökifjú Lothar megint ráunt egy barátnőre. Végre, tehetjük hozzá, hiszen már több mint 18 hónapja együtt volt Joanna Tuczynska modellel, és bár többször is felröppent a hír, hogy szétmentek, ez csak most vált valósággá. Maga Joanna állította át a kapcsolati állapotát a Fácsén, Lothar pedig így nyilatkozott:

„Néhány hete megegyeztünk arról, hogy szakítunk. Így hát néhány utóbbi rendezvényen már egyedül jelentem meg.”

Pedig nem is volt olyan régen, amikor az Oktoberfesten vidáman sörözgettek nagy egyetértésben az egyik sátorban... Azt mindenki tudja, hogy Lothar nők nélkül szinte levegőt venni sem tud, úgyhogy várjuk, mikor jelenti be a következő hódítását.

Joanna és Lothar sörözött (forrás: augsburger-allgemeine.de)
Joanna és Lothar sörözött (forrás: augsburger-allgemeine.de)

Lánya, a 24 éves Viola azonban szomorú, mert már beleélte magát, hogy apja együtt marad a 28 éves mostohájával. Korábban azt mondta, hogy reméli, Joannában az apja megtalálta élete párját...

Matthäus eddig négy feleséget fogyasztott el, barátnői számát pedig nem lehet megmondani.

A mostani szakítás oka nem teljesen tiszta, Lothar szerint „nem akartunk egymás szakmai előmenetelének útjába állni".

Vannak azonban, akik örülnek, például Tuczynska szülei, akik mindig is mondták a lányuknak, hogy fiatalabb férfit képzelnek el neki, de ő mégis Lothart választotta. Vajon miért?

Fehérneműmodell, de már nem Lotharral jár (forrás: bild.de)
Fehérneműmodell, de már nem Lotharral jár (forrás: bild.de)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik