Letartóztatták a Stoke nőverő futballistáját

2012.05.04. 11:39
null
Jermain Pennant, az angol <br />btk nagy barátja (Action Images)
Címkék
Jermaine Pennant, a Stoke City szélsője nem először került összetűzésbe a törvénnyel: a vád szerint ezúttal egy nőt bántalmazott egy manchesteri szórakozóhelyen.

„Április 29-én, nagyjából 3 óra 30 perckor bántalmaztak egy nőt Manchester központjában, egy szórakozóhelyen a Barton Arcade (beszédes név...) közelében. Egy 29 éves férfit vett őrizetbe a rendőrség, aki ellen a 47. számú paragrafus alapján indult eljárás" – mondta a manchesteri rendőrség szóvivője.

A korábbi Arsenal- és Liverpool-játékosnak (aki megfordult még a Watford, a Leeds, a Birmingham, a Portsmouth és a Zaragoza csapatában is) nem most először gyűlik meg a baja a törvény egy-egy – számára – túlságosan szigorú bekezdésével.

2004-ben elkapták, hogy nem a brit közlekedési szabályoknak megfelelő sávban közlekedik – cserébe 16 hónapra bevonták a jogsiját. Alighogy visszakapta a vezetői engedélyét, 2005-ben újra meg kellett tőle válnia: miután egy lámpaoszlop állította meg a Mercedesét kiderült, hogy ittasan sikerült eltalálnia az útszéli tereptárgyat.

2007-ben nem kellett kocsiba ülnie, hogy rendőrökkel találkozzon: csendháborításért hívták ki a házához a közeget. Most egy újabb paragrafust pipálhat ki a bűnlajstromában. A tárgyalásra május 9-én kerül sor az egyik manchesteri kerületi bíróságon.

Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
12 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
7 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
7 órája